Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1913

— 8 —

teményben van s mely a szent családot ábrázolja. Az egész kép mintha csak az emberi test különféle mozdulatainak ábrázolására készült tanulmány volna. A földön ül Mária s a vállán keresztül nyújtja át neki a háta mögött levő József a gyermek Jézust. A három alak egysége itt is szembetűnő, de egyébként az egész ábrázolásban nincs semmi áhítatot keltő, sőt a merész mozdulat, Máriának kemény vonásokkal rajzolt arca és karjai s főkép az ábrázolt jelenettel össze nem függő disszonáns háttér erősen profán hatású. Michelangelo ugyanis nem fákkal, bokrokkal, várromokkal vagy angyalokkal népesíti be a kép hátterét, amint ezt előzői tették, hanem művészi felfogását követve napfényen sütkérező meztelen ifjakkal festette tele azt.

Ebben az időben alkalma nyilt Michelangelónak nagynevű vetélytársával, a szintén flórenci Lionardo da Vincivel, egy közös művészi feladat megoldásában vetekednie. A Palazzo Vecchio tanácstermét kellett volna mindkettejüknek freskókkal díszíteniök, de egyikük sem készült el feladatával, A kartonokról ránk maradt töredékes másolatok azonban azt bizonyítják, hogy Michelangelo a történeti tárgyat is csak a meztelen férfi- test ábrázolására való alkalomnak fogta fel.

1505-ben jelentős és egész életére kiható változás következik be Michelangelo életében, ugyanis a pápa hívására elhagyja Flórenzet, Rómába költözik s a pápák szolgálatában állva az örök várost gazdagítja ezentúl művészetével. Rómában akkor II. Gyula uralkodott, a leghatalmasabb pápák egyike; erős és céltudatos egyéniség, aki élete feladatául tűzte ki, hogy visszaállítja a pápaság világi hatalmát s hogy visszaszerzi annak régi fényét és dicsőségét. Hadvezéri és államférfiúi gondjai közt a művészet támogatásában keresett üdülést s udvarába hívta és megrendelésekkel halmozta el kora legkiválóbb mestereit.

Az a viszony, amelybe Michelangelo a vele rokonszellemü pápával lépett, döntő fontosságú egész művészi pályájára. Tőle nyert megbízást legnagyobb müvei elkészítésére, s bár viszonyukat a kölcsönös szeszélyesség s más művészek féltékenykedése nem egyszer megzavarta, mégis II. Gyula volt az, aki módot adott rá, hogy Michelangelo a maga teljességében fejthesse ki csodálatos tehetségét. Mikor a művész Rómába érkezett, a pápa megbízta őt, hogy készítse el számára a Szt. Péter-templomban felállítandó síremlékét. Az emléknek olyannak kellett volna