Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1913

— 59 jában közöltük a szülőkkel. Az egyes tantárgyakból elégtelen osztályzatot nyert tanulók száma az osztályzottaknak 23%-át tette ki. A félévi értesítőkön kívül különben a tanév folyamán is kül­döttünk tudósítást oly tanulókról, akik akár szorgalom, akár maga­viselet tekintetében kifogás alá estek. Az iskolai év végén az 1912. évi egyetemes egyházi közgyűlés jegyzőkönyve 73. pont­jának értelmében az eddigi évvégi osztályozó cenzúrák helyett osztályonként és tantárgyanként úgynevezett nyilvános összefog­laló vizsgálatokat (osztályozás nélkül) tartottunk; még pedig: Május hó 14., 15. és 16-án a VIII. osztályét; június 16., 17. és 18-án az I—VII. osztályét; Május hó 6-án és 7-én folytak le a vizsgálatok a gyorsírás­ból; május 14-én délután 4 órakor tartottuk a tornavizsgálatot s ugyanaznap rajzkiállítás volt a rajzteremben. Június 22-én voltak a magántanulók vizsgálatai; írásbeli dol­gozataikat azonban megfelelő felügyelet mellett már június hó 19-én délután elkészíthették. A tanulmányi eredményt úgy a kötelező, mint a rendkívüli tantárgyakra vonatkozólag a hátul közölt statisztikai táblázatok tüntetik fel. b) Érettségi vizsgálatok. Az írásbeli érettségi vizsgálatokat május hó 18., 19. és 20-án tartottuk meg. A szóbeli vizsgálatok idejéül június 23-ika és a következő napok tűzettek ki s így ezen tanév érettségi vizsgála­tainak eredményéről csak a következő iskolai év értesítőjében számolhatunk be. Az 1912/13. tanév végén tartott rendes érettségi vizsgálatok lefolyását és eredményét a következőkben foglaljuk össze. A szóbeli vizsgálatok június hó 23-án és a következő napok­ban Bancsó Antal soproni ág. h. ev. theol. akad, igazgatónak elnöklete alatt és dr. Reichenhaller Kálmán budapesti V. kér. íőreálisk. igazgatónak mint a kormány képviselőjének jelenlété­ben folytak le. Vizsgálatra jelentkezett saját íntézetünkbeli — el­ső ízben teendő érettségi vizsgálatra — 37, latin kiegészítő érett­ségi vizsgálatra 5 a soproni m, k. áll. főreáliskolát végzett tanuló. Az egyházkerület főhatósága alá tartozó intézetek javító és *

Next

/
Thumbnails
Contents