Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1913

Michelangelo.

(A soproni Szabad Líceumban 1914. február 20-án vetített képekkel kísért előadás.)

Az ókori Róma nagyszerű egysége és világraszóló hatalma a Kr. utáni V. században végkép megdőlt; roppant erejű karja, melynek fenyegető ökölbe-szorulásától hajdan az egész világ megremegett, erőtelenül lehanyatlott s kiejtette kezéből félelmes fegyverét, mely az ezredéves, szakadatlan harcokban szerezte csorbáit. A porba omlott óriás hagyatékán új, a történelem előtt eddig jóformán ismeretlen nemzetek osztoztak, de hogy az osztozkodás nem ment símán, azt az egész középkoron át szakadatlanul dúló harcok bizonyítják. Vért ivott e küzdelmes századok alatt nemcsak Rómának, hanem egész Itáliának minden göröngye; ám a kietlen harcok pusztításai legfeljebb csak elhomályosították, de nem törölték el Róma uralmának legnagyszerűbb emlékét: a klasszikus műveltséget.

A darabokra szakadt Itáliában több kisebb-nagyobb város jutott hatalomra e zivataros századokban. Nemcsak fegyveres erejével, gazdagságával és tekintélyével, hanem főkép virágzó irodalmi és művészeti életével messzire kiemelkedik közülük a renesszánsz bölcsője: Flórenc, olaszul Firenze. Ez az Arno-parti gyönyörű város, amelyet az olaszok is a ,,la bella“, „la gentile” jelzőkkel becéznek, a költőknek, tudósoknak és művészeknek egész sorával ajándékozta meg a világot. Termékeny volt maga a talaj is, melyre a klasszikus kultúra magvai hullottak: itt virágzott valamikor az ősi etruszk művészet, melynek hagyományai nem vesztek ki az egymást követő nemzedékek tudatából, s maga a nép a művészetek iránt oly megértést, sőt lelkesedést tanúsított, amilyet csak a Perikies korabeli Athén polgárainál látunk. A művészetek pártolásában pedig a virágzó kereskedelemből és iparból meggazdagodott polgárság versenyzett a büszke és elő-