Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1913

szerinti megoszlására s egyéb viszonyaira vonatkozó adatokat a hátul VI. alátt közölt statisztikai táblázatok tüntetik fel. Álta­lánosságban úgy tanulmányi előmenetelük, mint magaviseletük kielégítőnek mondható. Az első félév végén osztályozott 320 nyilvános tanuló közül 74 (23.1%) nem felelt meg mindenben a követelményeknek; a második félévi eredményt az Értesítő végén közölt statisztikai táblázat tünteti fel. Ä tanulók egészségi állapota — bár egynéhány súlyosabb öetegségi eset is fordult elő — szintén kedvező volt; járványos betegség nem zavarta az iskola működését. A helybeli „magán- hetegápoldá“-ban tanulóink rendelkezésére egy külön „diák- szoba“ áll, ahol a szegénysorsuak nemcsak ingyen gyógykeze­lésben, hanem ingyen ápolásban és ellátásban is részesülnek betegségük tartama alatt. — Az 1913/14. iskolai évben e jó téte- ményt csak 1 tanuló vette igénybe 10 napon át 30 K ápolási ér­tékben, Az e célra szolgáló, (a theol. akadémiával s tanítóképző- intézettel közös) alapítványnak tőkéje 1913. december 31-én 14.096 K 97 f volt, mely alapítvány a magánbetegápolda kezelése alatt áll. — A saját lakásukon gyógykezelt szegény tanulók gyógyszertári költségeit szintén az intézeti pénztár viselte. — Á tanulóifjúság egészségi állapotára kétségkívül jótékonyan hat magának a városnak egészséges fekvése, jó levegője, jól gondo­zott erdőkoszoruzta környéke is. — De gondoskodik az ifjúság egészségének fenntartásáról az intézeti orvosnak szakavatott sága és buzgósága; az ifjúság testi neveléséről pedig a kötelező tornaórákon és játékdélutánokon kívül gondoskodik maga az intézet a múlt tanévben megalakúit „Líceumi Ifjúsági Torna­kor “-e által is, mely a testgyakorlásnak úgyszólván minden ágát felöleli. — A körnek ép úgy mint a többi ifjúsági körnek s egyesületnek működéséről s ezzel kapcsolatban a tanulóifjúság önművelődéséről s öntevékenységéről alább az Értesítő III. ré­szében számolunk be. d) A nemzeti szellem ápolása, valláserkölcsi nevelés, ünnepélyek. Az ifjúság hazafias és vallásos érzelmeinek ébren­tartása, fejlesztése, erkölcsi életének ápolása végett a tanári testület megragadott és felhasznált minden rendelkezésre álló eszközt az óhajtott cél elérésére. így az osztályfők és a vallás­tanár, mint az intézet ifjaínak lelkipásztora a tanulókat, külö­nösen a vidékieket többször felkeresték lakásukon, hogy lakás-

Next

/
Thumbnails
Contents