Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1912

9 hanem a baj okát abban látom, hogy az illető nép erkölcsileg nem fejlődött és erősödött meg még annyira, hogy az alkalom nyújtotta különböző kísértésekkel szemben meg tudna állani. Szóval nagy általánosságban az összeköttetés hatalmas eszközei az emberi gyarlóság miatt még nagyobb szétválasztásnak lettek előidézőivé, az egység helyett még nagyobb különbség, a békesség helyett ellenségeskedés, gyűlölködés keletkezett. Az u. n. modern anyagi kultúra eszközeit az ember álta­lában pusztán csak a hasznosság és a kényelem érdekében használja fel. Magasabb rendeltetésüknek többé-kevésbbé hátrább szorításával főleg ezeket szolgálják a gépek, mechanikai eszközök is s mellettük az ember vészit edzettségéből, a küzdelmekkel megharcoló vaserejéből; egyéni ereje a helyette működő gépekkel, eszközökkel szemben háttérbe szorul s így alakul ki a könnyen, minden áron, bármily eszközökkel is boldogulni akaró mocfern ember. Itt is ugyanazzal a jelenséggel találkozunk, mint fentebb. Ugyanis a gépeknek, mechanikai eszközöknek az emberi élet emelésére vonatkozólag az a jelentőségük van, hogy az ember-méltóságot a szellemiségnek nagyobb fokú érvényre juttatása által emeljék s igy az embert a gépszerű, lélektelen munka végzése alól fölmentsék, hogy ezzel kapcsolatban az ember megtalálja a szellemiségéhez méltóbb munkájának helyét. Tehát ennél a momentumnál is az ember benső emelkedésére s az ezzel összhangzó magasabb fokú életkeretek kialakulására van szükség. E nélkül az anyagi kultúra, a technika vívmányai csak az ember életét könnyítő tényezőkként szerepelnek s az ember életének menetét gyorsítják s ezzel kapcsolatban megfelelő bensőbb tartalom nélkül azt felületessé és üressé teszik. Erre vonatkozólag jellemzően mondja korunk állapotának élesszemű megfigyelője, a nagy jénai filozófus, Eucken Rudolf, a következőket: „A természetet oly mértékben hatalmunkba hajtottuk, ami a régi időben mese­számba ment volna. De amellett, hogy e dolgokat külsőleg legyőztük, bensőleg azok mechanizmusa úrrá lett felettünk és megtámadja az összes életviszonyokat.“ Ezeket az állapotokat jellemzi más helyen a következő szavakkal is: „Ebben az életben nem a szép, vagy a jó mozgatója mindennek, hanem csak az, ami az életfenntartást szolgálja, a hasznosság lesz rugója mindennek s amennyiben szép és jó is származik ebből

Next

/
Thumbnails
Contents