Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1910

— 10 — 1. Sohop J.: Hogy ne dicsérném az Istent. Énekli a líceumi veyyeskar. 2. Ünnepi beszéd. Mondja Kiss Jenő III. évf. theol. akad. hallgató. 3. Frank J. W.: Isten felséges adománya. Énekli a tanítóképzö- int. férfikara. 4. Hálaadó imádság. Mondja Hetvényi L. lie. tanár. 5. Közének. Kis énekeskönyv 117. sz. A konfirmandusok oktatását a lefolyt tanévben nt. Zábrák Dénes lelkész úr végezte; a konfirmációi ünnepély május hó 25-én folyt le. A más vallású tanulók vallásos kötelmeikben saját hitoktatóik rendelkezései szerint jártak el. Az Úrvacsorájával ez évben is két ízben, november hó 20-án és május hó 7-én éltünk. e) Oktatás. Intézetünkben az oktatás a meg nem osztott eljárás szerint folyik. Az ifjúsági katonai lövészeti tanfolyamon ezen iskolai évben a VII. és VIII. oszt. tanulók közül 48 vettek részt. Az ifjak ezen tanfolyamra örömmel és ambícióval jártak, ami jórészt az oktató tisztnek, Weinberger György honvéd főhadnagy úrnak az érdeme. Az ügyért lelkesedő, buzgó eljárásáért s az ifjúsággal szemben tanúsított joviális és tapintatos bánásmódjáért e helyen is meleg köszönetünkkel adózunk. A díjlövészetet június 17-én tartottuk meg. Az oktatás anyagát és mértékét a végzett tananyag rovata alatt közöljük és eredményéről az alább látható statisztikai kimutatásban számolunk be. A görögpótló tanfolyamra a tanév elején beiratkozott: az V. osztályban 7, a VI. osztályban 11, a VII. osz­tályban 13, a VIII. osztályban 16, összesen 47 tanuló. A rendkívüli tárgyakat, u. m. a szabadkézi rajzot, a gyorsírást, a zenét, műéneket, mint ezt a megfelelő

Next

/
Thumbnails
Contents