Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1907
100 megfelelő kifejezésre, mely nevezett tiszttársunk tanári munkásságában szép sikerrel érvényesül. Az énektanítást ez évben Bognár Károly tanítóképzőintézeti tanár vezette. 4. Az egyházkerület, mint iskolafenntartó testület, a múlt évi közgyűlése 77-ik pontja alatt hozott végzéssel, a Teológiai Tanügyi Szervezetben a tanári fizetések megállapítására vonatkozólag foglalt intézkedés végrehajtásával egyidejűleg a tanári korpótlék kérdését is rendezvén, főiskolánk munkásainak régi vágyát teljesítette. Kegyeletes hálával emlékszünk meg ezen eléggé nem méltányolható intézkedésről, melynek erkölcsi értékét különösen az a körülmény emeli, hogy e kérdésben a tárgyalás alapjául szolgáló javaslat nem a tanári testülettől, hanem az ennek körén kívül álló pénzügyi bizottságtól indult ki s egyhangú helvesléssel találkozott. t/ 5. A tanári testület összesen 11 ízben tartott értekezletein tárgyalta a folyó ügyeket. Részint didaktikai, részint az igazgatás körébe vágó kérdések szolgáltattak bő anyagot tanácskozásra. A Tanügyi Szervezet életbeléptetésén, a tantárgyak beosztásán, az írásbeli vizsgálatok munkatételeinek, a kollokviumok eredményének megállapításán s a kapcsolatos ügyek elintézésén kívül, a hallgatók összes viszonyait mérlegelő, beható tárgyalást igényelt az iskolai jótétemények megszavazását célzó javaslat. E kérdés megoldása ez évben különös nehézségekbe ütközött. Ugyanis régi szabályaink értelmében a hallgató mindaddig megmarad a részére egyszer megszavazott anyagi segély élvezetében, valameddig tanulmányi előmenetel s erkölcsi magaviselet tekintetében az irányadóul szolgáló feltételeknek megfelel. Tápintézetünk mostoha pénzügyi viszonyai pedig parancsolólag követelvén az évek óta hallgatóink számára biztosított kedvezmények csökkentését, az egyházkerület ezt elrendelő határozatának