Evangélikus egyházkerületi líceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1906

62 6. »A szabadságról«. Prém Józseftől. Szavalta Pálffy Mihály, IV. évf. tanitóképzőintézeti növendék. 7. Hymnus. Közének. d) A junius 18-ára kitűzött évzáró-, illetőleg az intézetek jóltevői emlékére rendezett hálaünnepély szintén a líceum tornacsarnokában, a közönség remélhető részvétele mellett fog lefolyni a következőleg meg­állapított programm szerint: 1. »Hogy ne dicsérném az Istent«, — hétszólamu kettős kar. Énekli a főgimnáziumi vegyeskar. 2. Alkalmi beszéd. Mondja Ihász Mihály, IV. évfoly. teol. hallgató. 3. »Áldások Istene« — Rossini tői. Énekli a tanítóképzőintézeti énekkar. 4. Búcsúszó és hálaadó imádság. Mondja Hetvényi Lajos, intézeti exhortátor. 5. Közének — ifjúsági énekeskönyv 117. sz. e) Méltán helyet foglal iskolai ünnepélyeink sorában az a táncmulat­sággal egybekötött i fj u ság i hangverseny, melyet a tanári kar január 30-án a helybeli kaszinó nagytermében rendezett. A hálás közöuség tömeges megjelenésével és élénk tetszésnyilvánításával adott kifejezést azon biztató rokonszenvnek, melylyel ifjaink igénytelen szárnypróbálgatásait kisérte. Az erkölcsi siker mellett jelentékeny volt az anyagi siker is, amint erről a 633 K 50 f tiszta jövedelem tesz bizonyságot. Ez összegből utal­ványozott a tanári testület 200 K-t a líceumi Deáksegélyző, — 200 K-t a tanítóképzői zene- és kirándulási alap, — 183 K 50 f-t a főgimnáz. ének s zene- illetőleg torna és kirándulási alap, — 50 K-át pedig a teol. önképző kör javára. A szavalat és zenedarabokból összeállított tárgysorozatot feltüntetik a következő pontok: 1. Mihálok.- »Verbunkosok indulója,« Hatszólamu vegyeskar, énekelte a főgimn. vegyeskar. 2. Liszt I.: XIII. Rhapsodia. Zongorán előadta Haiszer Béla, IV. é. tan. jelölt. 3. Váradi A.. »Az utolsó sor.« Szavalta Bohár László, III. éves teol. akad. hallgató. 4. Magyar népdalok. Énekelte a főgimn. férfikar. 5. »Lavotta első szerelme.« Szerenád. Előadták három hegedűn, mély hegedűn, gordonkán és bőgőn: Hoffer Ottó VL, Baál Ernő V.,

Next

/
Thumbnails
Contents