Evangélikus egyházkerületi líceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1905

85 A kör tagjainak száma volt 37. összesen 23 gyűlést tartott, melyek közt a megnyitó-, alakuló-, és zárógyűlésen kívül volt egy dísz- és egy imagyülés. Az Október 6-án tartott díszgyülés műsora a következő volt: 1. Népek hatalmas Istene (közének). 2. Ima. Mondta Rónay B Gyula IV. évf. h. 3. Emlékbeszéd. Mondta Balikó Lajos III. évf. h. 4. Tizenhárom. (Várady Antal). Szavalta: B oh ár László II. évf. h. 5. Hymnus. (Közének.) A február 11-én tartott imagyűlésen közös ének után Ihász Mihály III évf. h. mondott fohászt. Majd Balikó Lajos III. évi. h. »Szüntelenül imádkozzatok!« címtl elmélkedését olvasta fel; utána Dörmer Frigyes III. évf. h. imát mondott, végül közös ének zárta be a gyűlést. 9 gyűlésnek tárgyát munkák felolvasása és megbirálása képezte. A gyűlések közűi kettő vitatkozógyűlés volt, kettő pedig a verseny­szavalatok meghallgatására fordittatott. A többi gyűlésen szavalatokat hallgatott és bírált meg a kör és folyó ügyeit intézte el. A gyűlések mindig énekkel és a tagok készítette imával kezdődtek és énekkel végződtek. Az első vitagyűlésen ezt a kérdést vitatták a tagok: »Melyik magasabb világnézet, az optimizmus e, vagy a pesszimizmus és melyik áll közelebb a keresztyénséghez?« A másodiknak tárgya ennek a kérdésnek megvitatása volt: »Ev. egyházunk népiskoláiban a lelkész, vagy a tanító működhetik-e nagyobb sikerrel a vallásoktatás terén és ennélfogva melyikük tanítsa a vallást?« A költemény-ve rsenyszav a lat díját a Zathu reeky László III., Bándy Miklós II. és Bohár László II. évf. h. között elrendelt sorshúzás folytán Zathu reeky László kapta meg. A prózai verseny szavalat díját a kör egyhangúlag Bohár László II. évf. h.-nak Ítélte oda. Március 25-én a líceumi tornacsarnokban jól sikerült vallásos estélyt rendezett a következő műsorral: 1. Uram Isten légy irgalmas. Berecz Imre. Énekelte a teol. í é r f i k a r. 2. Ima. Mondta Rónay B. Gyula IV. évf. h. 3. Bibliamagyarázat: Ján. XVI. r. 24. v. Tartotta Dörmer F r i g y es III. évf. h.

Next

/
Thumbnails
Contents