Evangélikus egyházkerületi líceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1905
12 eme dicső ivadékában, nem testesülhet meg a magyar nemzeti Genius ha Bocskayt nem adja nékünk az Úr! * * * Midőn e nagy időkről emlékezünk, a történeti események jelentőségének jelző órája, a mi szívverésünk, bizonyára azt a fokot mutatja, amely csak azokat a dicső tetteket illeti meg, melyek itt e földön Istennek országát építik. Azért jöhetnek még századok és századok, Bocskay Istvánt eltemetni nem fogják soha. Ha jő idő, midőn ismét elalszik a magyar, Bocskay lelke feltámad és életre serkenti. Ha gyermekmódra szivárvány, vagy délibáb után fut, a férfiúnak bölcsességét adja elméjének. Ha az önzés, érdek, hiúság, csillogó fény gyenge bábbá teszi, fejedelmi buzogányával félretolt koronáit zörgetve megmutatja a szilárd jellemet. Ha csüggedés szállja meg a magyart, azt zengi fülünkbe: »Erős várunk nékünk az Isten!* Ha hatalomvágy, kapzsiság pártos gyülölséget támaszt, arra int: »a haza minden előtt«. Ha testvérharc dúl, »egyességre« serkent. Ha ellenségeink erényeinkért, jogainkért fojtogatnak, kardját emelve mondja : »Ne bántsd a magyart!« Ha a viszály ördögei a vallás és haza érdekeit ellentétbe hozzák, megtanít arra, miként lehet és kell szeretni egyszerre Istent és hazát. Mert e mai nagy emléknap azt a tanulságot vési elménkbe és szivünkbe, hogy az élöhítböl s az evangélium leikéből származó tiszta és igaz szabadság szelleme teremtette és védte meg az Istentől megszentelt emberi jogok alapján épült uj Magyarország fundamentumát; ez épít reá virágzó hont és ez ád a nemzetnek örök életet!
