Evangélikus egyházkerületi líceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1904

7

A vigadók seregében Búbánatnak eredek,

Az örömök örvényében Öröm után epedek. így vagyok én víz szűkében A tengernek közepében ; így fázom a melegben,

S így égek a hidegben.

Félve sejti, hogy gyötrelmének forrása a szív, e végzetes örvény, melybe oly könnyen beléesik az ember.

Az életnek tengerében

Két örvény van : szív és ész;

A kettőnek egyikében A jobb ember könnyen vész.

Az ész ezer bajt okozó :

Ezt el lehet kerülni;

A szív minthogy ragadozó,

Könnyű beim’ elmerülni.

Engem a sors forgó szele Ez örvénybe csapott bele ;

S elragadt ez engemet:

A szív szerzi vesztemet.

S hogy érzi a halálos sebet szívében, menekülni akar, haj, de későn . . . foly már vére . . . vesztébe rohan . . .

Mint a szarvas, kit megére A vadásznak fegyvere,

Fut, de későn, foly már vére, yérzik tőle a csere:

Úgy futok ón e pár szemtől,

A seb mellem baljában ;

Ázik a föld keservemtől Lábam minden nyomában.

De hajh, mennél tovább érek,

Annál jobban gyűl a méreg S beljebb rögzik szívembe :

Futok, hajh ! De vesztembe . . .

Tehát szerelmes? . . . emlékszik . . . »édes, kínos emlékezet, óh, Badacsony szürete» . . . ott kezdődött rabsága, ott szenvedése, ott tudta meg, ki légyen 0 s mi légyen a szerelem . . .

Hallottam én szép szavának Ezüst hangját zengeni,

Philoméla panaszának Hangja nem oly isteni.