Evangélikus egyházkerületi líceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1904

i

ményeket s ezeket Róza is érdekkel olvasta. A költészet iránt hevülŐ leány szívót úgy lehet e dalok hódították vissza s tartották meg a költő számára. Kisfaludy hazaérkezvén a verseket nyomda alá rendezte, bécsi rokona és barátja Takáts kieszközli a nyomtatási engedélyt s a Kesergő szerelem 1801. július végével megjelenik.

A »végrendeletből«, ime, nászajándék lett, mellyel a költő ifjú, bájos nejének kedveskedett. De megajándékozta vele nemzetét is, mely csodálattal vegyes örömmel fogadta a könyvet. Eleinte lassan, a következő évben már rohamosan keresték a Himfyt s a lelkesedésnél csak a nemes kíváncsiság volt nagyobb: ki lehet a nemzetnek újonnan feltűnt nagy költője? Mert a Kesergő szerelem nem Kisfaludy neve alatt jelent meg, a költő a címlapon s a munkában is Himfyuek mondja magát. Csak kevesen, beavatottak tudták, hogy a Himfy ezúttal álnév s a régi Csák-nemzetségnek a Kisfaludyakkal rokon, akkor már kihalt ágát jelenti. Legtöbben új nevet sejtettek a Himfyben s keresték, kutatták a költőt, kinek versei mozgásba hozták az irodalmi köröket ép úgy, mint a magyar nemesi társadalmat. Egy egész kötetre való szerelmes vers ekkor, — mikor még sem Balassa virágénekeit, sem Csokonai Lilla-dalait nem ismerték — valami új, valami meglepő volt a magyar irodalomban. Berzsenyi soproni diákságának platói emlékeiből s Mathison meg Salis német költeményeiből írt egy csomó szerelmes verset »Emmihez, Lottihoz, Lilihez, Nellihez« stb., de ezeknek a verseknek nagy részén a lelkiismeretes költő még csak »ráspolyozgatott« sömjéni magányában, szerfölött óvakodván, hogy valaki rajta ne kapja a mesterségen. A Kesergő szerelemnek tárgya, hangja és formája egyaránt új volt és mégis annyira megfelelő a kor Ízlésének és hangulatának, hogy éppen nem csodálhatjuk nagy hatását.

Irodalmunkban ekkor a klasszikus szellem uralkodott. Költőink tárgyért, hangért és alakért elmúlt korok, letűnt világok irodalmához fordultak, s ha itt-ott nemzeti tárgyat dolgoztak is fel s meg is nyilatkozott a hazafias érzés, — a felfogás és forma még ezekben a költeményekben is klasszikus volt. Az elvont eszményiség hevítette őket, egyéni érzelmeik nem voltak, vagy legalább ritkán és félve nyertek kifejezést. Az örök emberit hirdetve és keresve elveszítették szemük elől az igazi emberit s kezükben a költészet szép, fenséges játékká vált, melyből hiányzott a természetesség, a valóság, az élet. Az idegen nagy irodalmak, a francia, a német ekkor már a klasszicizmus tisztító tüzén át eljutottak a romanticizmushoz, mely a kor viszonyaiból, vagy a nemzeti hagyományokból táplálkozik s közelebb lép az ember szívéhez és felfogásához.