Evangélikus egyházkerületi líceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1904

36

vetett hitet, a hazaszeretet lángját s azt a nemes ideálizmust, amely legkedveltebb költőjének, Arany Jánosnak müveiből szűrődött át lelkén.

Tanulóinkkal együtt megilletödéssel és igaz fájdalommal kísértük utolsó útjára. Emlékét számtalanon áldják széles e hazában, mert nemcsak tanítója, hanem nevelője is volt az ifjúságnak. Jó kertész volt a szó valódi és átvitt értelmében. Kertjében nagy gonddal ápolta, nemesítette virágait, gyümölcsfáit s fáradhatlanul irtotta a gyomot. Az iskolában sem tűrte a burjánt, de lankadatlan buzgalommal s még tanárkodása utolsó éveiben is a férfiúi erő teljességével ápolta mindazt, ami az erkölcsi jellem kialakulására oly jótékonyan hat. A gonoszság és jellemtelenség rútságát, a hanyagság és léhaság rontó erejét, az egyenes őszinteség, az ifjat ékesítő nyíltság szépségét, a szorgalom nagy értékét kevesen tudták oly kézzel foghatóvá tenni az ifjúság előtt, mint Malatidesz Sándor. »Föltétien anyagi függetlensége is hozzájárult, hogy erősen ható, mindenkitől respektált, érdekes egyéniségét kizárólag az iskolának szentelhette. Szinte elpusztíthatlannak látszó vasszerkezete, érces, mély hangja, rövid és világos tanítása, egyszerű és mégis ünnepélyes fellépése, kötelességtudása és rendszeretete, határozott és megalkuvást nem ismerő lénye, szóval egész egyénisége mély nyomokat hagyott tanítványain.« Nem sokat methodizált, hanem tanított úgy, ahogy az Isten tanítania adta és ahogy ö maga is jónak látta. Már magam is tanár voltam, mikor egyszer azt mondta nekem: »nincsen senki a világon, sem igazgató, sem főigazgató, aki a tanár munkáját úgy tudná megítélni és ellenőrizni, mint maguk azok a kis diákok.« Hat évig volt tanárom s nem emlékszem, hogy valaki tanulótársaim közül rosszat mondott volna reá, ámbátor voltak sokan, akik szigora miatt könnyeket hullattak« — Írja róla egyik hálás tanítványa, dr. Pruzsinszky János.

1833-ban december 23-án született Lajos-Komáromban, Veszprém megyében, ahol atyja ev. lelkész volt. Gimnáziumi tanulmányait Gyönkön, Pápán és Sopronban, a bölosészet-theologiai tanfolyamot Sopronban, a berlini és hallei egyetemen végezte. 1859-ben segédtanárnak hívták meg Sopronba s a következő évben végleges, rendes tanárnak választották meg. Szaktárgyai voltak a magyar nyelv és a mennyiségtan, de tanított történelmet és logikát is. 1896-ban nyugalomba vonúit, hogy kedvelt növényeinek és »egyetlen forrón szeretett és ritka gyöngédséggel nevelt leányának éljen. A családi élet boldogságából csak ez az egy kincse maradt meg; régóta volt özvegy ember, még fiatalabb korában kétszer is jutott legszomorubb özvegységre.« A tél folyamán influenza támadta meg azt a