Evangélikus egyházkerületi líceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1904

a ki ismeri a külföldet ifjúkorából, férfikorában pedig tapasztalatait, eszét tehetségét az ősi jog megvédésére, hazája javára fordítja; az idegen műveltség nem ölte meg benne a magyart, ellenkezőleg az erős, hatalmas fajszeretet magába szívta az idegen elemeket is a nemzeti mívelödés gyarapítására. Ennek a magyar nemesnek, a ki részese az új kor eszmevilágának és e mellett faja konzervativizmusát ápolja, antheusi földje az ősi kúria, a nemesi udvar. Az ifjúkori bolyongásokból ide tér meg, e darab földön újjászületik, ezt munkálva új erőre kap, megpöröl érte nemzedékeken keresztül, de belőle nem enged egy talpalatnyit; elhagyni nem szereti, csak olykor repül ki sas módjára hazát védeni, megye- gyűléseken mennydörögni. S ennek az ősi kúriának, sasfészeknek meg van a maga Amphitritéje is. Hogy Széchenyi szavaival éljünk: a sast itató Amphitrité.1) Az igaz honfi mellett a magyar asszonynak eszménye, a lelkes magyar nő, kinek szerelme erősít, buzdít, emel, ki ott áll a férfi mellett minden munkája mögött, sokszor öntudatlanul, olykor hivatása tudatában. Ennek a magyar asszonynak ideálját rajzolta meg örök szép vonásokkal a Boldog szerelem, s megrajzolta a legnagyobb tudatossággal, mert Kisfaludy régóta lelkében hordozza ezt az ideált. S ha a Himfy- szerelmek hatását, népszerűségét tekintjük, ki tudná kellőkép megbecsülni ma azt az érdemet, melyet Kisfaludy szerzett, midőn a »nőtlen hazának« visszaadd lányait, midőn hivatásának tudatára ébresztő a magyar nőt?

Ez a hazafias jelleg emeli a műnek becsét ma is, kétszerte emelte azonban abban az időben, mikor a hazafias hang, alapeszme akárhányszor jelentéktelen munkáknak is megszerezte a népszerűséget. Olyan időket élt a magyar, hogy magyarul beszélni s a hazáért lelkesedni is már érdem volt. Nem csoda tehát, hogy akadtak, a kik a Boldog szerelmet a Kesergő szerelemnél is többre becsülték. Kazinczy például így ír az Erdélyi Múzeumban2): »Nem lehet meg nem vallanunk, hogy az elsőség a második kötetet illeti, s hogy a Poétát az óhajtott szerencse birtoka még hatalmasabban inspirálta, mint az epedő vágyás. Ha az első kötetben az örök egyenlő kétszáz szonettoban s huszonegy canzonéban csaknem elfárad az oly olvasó, a ki a szeretkezés esztendején már túl vagyon: örvendeni fog, hogy a második könyvre jutván a szerelem boldog birtokának és a szabad, vidám falun lakásnak, melyet az életnek vidám philosophiája és a régi és új literatura remek míveivel való társalgás emel és nemesít s a lángolva égő szent hazaszeretetének, * *)

*) Széchenyi naplói, 1826. január.

*) Erdélyi Muzeum, 1814., I. 75.