Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnásium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1902

angol példák alapján arra a következtetésre jut, hogy a két elsője nagyon szabad, azt új nyelveké meg túlságosan megkötött; a magyaré középeit áll, miért is a latinnál, göröknél és németnél »hajlandóbb az ért el messég re«, habár a francziával nem is mérkőzhetik. Végeredményben tehát a homályosságtól nem kell félteni nyelvünket.

A hathatósság, a nyelv hangjaitól függ. Minél több, nehézség nélkül kiejthető hanggal rendelkezik valamely nép, annál szebb beszéde. Függ a szavak »nyájas és édesded« hangzásából; azért »a szók ne legyenek igen rövidek, hanem legnagyobb részint egy nehány szótagokból állók. Mert az olyan nyelvnek, mely nagy részint egy syllabájű szókból áll, nem lehet kellemes folyása, minthogy minden szók után megszokott a beszéd kevesebb vagy több ideig állapodni, vagy akadni«. Függ végül a hosszú és rövid hangok váltakozásától. E követelmények szempontjából vizsgálván az európai nyelveket, azt mondja, hogy a görögöt kivéve, »egy sem bir a kellemetes hangzásra nézve annyi tökéletességgel, mint a mi nyelvünk«. A mint a szabott feltételekből s a fentebbi idézetekből is kitűnik, a hathatósságon a nyelv zenei hangzását s nem annak energiáját érti.

Munkája második részében arról szól, hogy »micsoda eszközlések s módok által kell a magyar nyelv kimiveltetését nagyobbra vinni«. Mert »akár filozófiai, akár hazafiui szemekkel tekintsük anyai nyelvünket, mindenképen szent kötelességünknek kell tartanunk annak tökéletesebb kiművelését előmozdítani«, mivel »az anyai nyelv olyan csatorna, melyen a hasznos és szükséges ismeretek legkönnyebben és leghathatósabban terjesztetnek el a nép minden klasszisai között és egy olyan becses kincs, melynek gyarapodása és fogyása elválhatatlanúl össze vagyon kötve a nemzet dicsőségével, boldogságával, sőt existentiájával«. A magyarság életébe vágó tehát a kérdés, mit kell tennünk nyelvünk minél tökéletesebb kimivelése végett, micsoda eszközöket kell használnunk, és mi módon lehet a választandó eszközöket »foganatosabbakká tenni«.

A nyelv gazdagításához szükséges a tájszók befogadása, az elavűlt szók felelevenítése, s >a mely dolgoknak még nevük nincsen, azoknak kifejezésére vagy valamely idegen nyelvből kölcsönözni, vagy magából a magyarból formálni új szókat, s végül a szók elrendelésében és szólás formáiban a nyelvnek, a mennyire annak természete megengedi, nagyobb szabadságot adni«. Igaz, hogy a magyar fül hamar megütközik az új hangzású szón, mégis Erdélynek, főleg a székelyeknek »környék szavait« illendő vigyázással haszonra lehetne fordítani, irtózni tőlük gyengeség.