Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1901

28

kor a magyarban is volt egy u és ü között álló középhang, melynek hosszú alakja i-vel diftongizálódva egyaránt könnyen adhatott létet az fnek úgy, mint az á-nek. (Nyk. XXY. 186.) A HB. miv, tiv, iv szóalakjait is felhozza Riedl; lehetséges azonban, hogy ezekben az iv betűk már ü hangot jelölnek. (T. M. Ny. 326).

Az »nj—ó; ej=ö«- változás állítása azonban már nagy tévedés Riedl részéről. Az »ajtó, apró, bimbó stb.« szókkal akarja megokolni, úgy okoskodván, hogy ezeknek óö véghangja az -a, -e, -i ragok előtt, felbomlik eredeti alkatrészeire: -aj, -ej-re. Aj-ej diftongusból sohasem ó-ő hang fejlődött; a például felhozott szók (ajtó stb.) végső hangzói szintén csak v-és diftongusból fejlődhettek. Az »ajtaja, apraja«-féle 3. személyi! alakok nen^ is magyarázhatók tehát abból, hogy a végső -ó-ő hangok aj ej szótagból fejlődtek. Balassa szerint a 3. személy alakulása úgy történt, hogy a végső ó ő hangok o-o-vé rövidültek, ezek meg, mivel szó végén szokatlanok, a, e-vé lettek. Sokkal valóbbszinü, a magyarázata Szörnyeinek, a ki az adajd(t), tetejé(\) alakokat, melyek szerinte a codexek előtti korban j nélkül voltak, a régebbi *ad8V-á, teté'v-é alakokból származtatja, még pedig úgy, hogy a v kiesése után az eredetileg zártabb (valószínűleg o, e, ö) vocalisok nyíltabbá váltak, s az ilyen módon keletkezett ada-a, tete-e szók hiatusát a nyelv ;'-vel töltötte be.

J beolvadásából magyarázza Riedl a váram, kérem, várád, kéréd, vára, kóré alakok második vocalisának a hosszúságát, származtatván őket a várajam, kérejem alakokból, ügy de az elbeszélő múltnak jellemzője már eredetileg hosszú á-é volt, az egyes 3. személy rövid a, e hangja újabb rövidítés. A nyelvemlékek tanúsága szerint még a XVI. században is hosszú volt a 3. személy végzete. (T. M. Ny. 626—627 ) A jelzett várám, kérem nem is a várajam, kérejem, hanem a várájam. kéréjem alakokból fejlődtek. A birtokképző -é-t az ő névmásból származtatja ad analogiam: nö=né. Csakhogy az é birtokképzö azonosnak bizonyúl az i (nőmén poss.) képzővel s Budenz mindkettőt az ugor deminutiv j képzőből magyarázza. (T. M. Ny. 580.) Legújabban (Nyr. 27.397—402.) felmerült az a nézet is, hogy az é birtokképzö az á-é lativns rag származéka.

A régi iorg, iochtat = irg(alom), iktat változást úgy értelmezi, hogy az Lvel kezdődő nem valódi kettős hangzóból a második hangzó kivettetik. — Ezek a szók azonban egyáltalán nem kettős hangzón, hanem j mássalhangzóval kezdődnek. — E szerint az utána következő magánhangzó kimaradásáról nem lehet szó. — Balassa felfogása szerint a j az utána következő hangot magashangú é-vé változtatja, ebből lesz aztán í,