Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1901

27

»2. au, av, = d; eu, ev — ő.«

Itt csak egy helyreigazítani való van. A várók, kérők alakokat a *váránk, *kéréük-bői, a vámok, kérnök-et pedig a *várnánk, *kérnénk-\)b\ származtatja, holott az előbbiek a várájok, kéréjek, a feltételes mód alakjai pedig a várnájok, kérnéjek, illetőleg az ebből fejlődött várnójok, kérnőjők alakokból keletkeztek.

Egyébként abban igaza van, hogy a jelzett diphtongusokból ó-ő hangok fejlődtek; ez a fejlődés azonban — űgylátszik — már az ugor nyelvek közössége idejében vette kezdetét. (Nyk. XXV. 184).

»3. au, av, — á\ eu-ev = é; iv — i\ ov = ó; öv — ő; uv — ú; üv = ű.»

Az »aw, av = ó« hangfejlődést német kölcsönszókkal igazolja. Magyar szókban az au diphtongusból nem is fejlődött á hang, hanem mint fentebb láttuk, ó.

A tőszótagbeli á-nak a legközelebbi rokon nyelvekben ” ” á, a a megfelelői, ebből az következik, hogy annak hosszúsága semmiféle diftongusból vagy szótagból nem magyarázandó, irílrt nem a magyar nyelv kfl- lönéletében keletkezett fejlemény, hanem őseredeti.

Az eu, ev = é fejlődésre az egy lé-levet, leves szót hozza fel. Az eu diftongusból rendesen ő fejlődött. Az ő a régiségben és néha ma is e-vel váltakozik; a miért Riedl fölteszi, (H. 115. 1.), hogy »ugyanazon forrásból származhatnak.« Ezt általánosságban nem lehet föltenni. A váltakozás csak egyes szókban történik. (L. T. M. Ny. 73. 1.)

Az ov-öv szótagból, illetőleg az óu-öü diftongusból nem pusztán ó-ő hangok fejlődtek, mint Riedl hiszi, hanem nyelvjárásaink egy részében, a rábavidékiben, göcsejiben és felső-tiszaiban ű-ü. így az irodalmi ló-kő szókkal szemben állanak a nyelvjárási lú-kü alakok.

Tehát ó-ő hangoknak is épúgy két fajával állunk szemben, mint az e-nek. A szók egy részében ű-ü-vel nem áll szemben ó-ő; ezekben a fejlődés is máskép történt. A töszótagbeli hosszü ú ilyen esetben már kezdettől fogva zárt és az esetek egy részében hosszú hang volt. így pl. a Riedl felhozta fű szóban. Egyes esetekben történt v beolvadás is.

Az ű hangot, mely a magyar nyelv különéletében fejlődött az ó'-vel együtt, Riedl részint üv-Vő\, részint iv bői származtatja; — ez utóbbiból olyan esetekben, a melyekben az ü /-vei áll szemben (mű-mív). Itt tehát az ü ás az í közös forrásra utalnak s ez az iv szótag volna, a melyből egyrészről ív í. másrészről a v labializáló hatása folytán üv, ü lett. Egyes szók tó-j éré (fű, sűrű) vonatkozólag Munkácsi fölteszi, hogy valami-