Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1901

5

kiejtéséről szól. Ezzel a phonetikai részszel szemben a negyedik szakasz a hangtörténeti részt képviseli.

Vannak ezen kívül egyes kisebb szakaszok is, a melyek szintén nincsenek a megfelelő helyen. így a magánhangzó-rendszernél találunk egy hosszú elmélkedést arról, hogy az összes hangzók három alaphangból (u, a, i) származtak; ennek a negyedik szakaszban kellett volna helyet találnia. Viszont a mássalhangzó csoportokról szóló részlet nem a negyedik, hanem a második szakaszban volna helyén, a mennyiben inkább csak a kiejtésről, a mássalhangzók használatáról szól. Az első három szakasz phonetikai, az utolsó nyelvtörténeti szempontból is érdekel bennünket.

I.

Lássuk először is phonetikáját.

A hangképzést egészben helyesen fogja fel. Számba veszi mind a három körülményt, a mely a hang létrejöttének feltétele: a lélekzet kibocsátását, megakasztását, az így keletkezett hang módosítását. De lényegesen eltér a mai felfogástól mindjárt a magánhangzók és mássalhangzók képzésének az értelmezésében. A hangoknak e két csoportra osztása a görög nyelvészektől kezdve egész a mai napig szokásos. Sokáig azon az alapon történt ez az osztályozás, hogy a magánhangzókat magokban is lehet ejteni, ellenben a mássalhangzókat csak magánhangzó segítségével* E régi felfogásnak a híve Riedl is; »a hangzók folyékonyak, egymásba olvadók, magokban véve határtalanok, a mássalhangzó képes azokat megállítani, korlátozni« (70. 1.). Még világosabban mondja ki ebbeli nézetét hangtanának harmadik szakaszában (84. 1.): ». . az önhangzók folyékonyak és tetszés szerint hosszabb vagy rövidebb időben ejthetők, ellenben a mássalhangzók általában véve pillanatban enyésző, semmi hosszítást nem szenvedő hangok«. Riedl szerint ugyanis a gége hangszalagjai csakis a magánhangzók képzésénél működnek közre, tehát csakis a magánhangzók zöngék; míg »a száj beszédszervei által előidézett mássalhangzók hangnélküliek, némák«. Azonban tudvalevő dolog, hogy a mássalhangzók közül az L, R hangok, nemkülönben az orrhangok (in. n) szintén a gégében képződnek; képzősökkor a levegő a hangszalagokban talál akadályra, ezek rezgése hozza őket létre, a »száj beszédszervei csak módosító szerepet játszanak«. Más szóval ezek a hangok is tiszta zöngék s épűgy ejthetők hosszabb ideig, mint a magánhangzók. Sőt ezenkívül az úgynevezett zöngés hangok képzésénél is közreműködnek a hangszalagok.