Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1899
töltvén be. Ezzel az egyházkerület mély hálára kötelezte le a tanári testületet, nemcsak azért, mert ennek egyik régi, évről-évre kifejezésre jutott kívánsága teljesült, hanem leginkább azért, mert ez által elhárult azon akadály, mely intézetünk egészséges fejlődésének útja elé gördült. A főiskolai szak rendszer elemi követelményével alig volt összeegyeztethető azon évekig tartó provisorium, midőn oly'fontos tanszék, minő az egyháztörténeti, rendes tanárral betöltve nem volt, még az esetben sem, ha jeles óraadó tanerők bevonásával a hiánynak évről-évre való pótlása sikerült is. Azért nagy örömünkre szolgált az egyházkerület bölcs intézkedése arra való tekintettel is, hogy a személyi kérdés a sikerült választás folytán, közhelyesléssel találkozó megoldást nyert. Payr Sándor tiszttársunkban régi jó ismerőst s kipróbált erőt üdvözölhettünk. 0 egy évtizeddel ezelőtt főiskolánk kebelében ugyanazon a tanszéken, melyre most az egyházkerület ismételten feléje irányult bizalmából visszatért, jeles sikerrel működött. Alapos képzettsége, melyet fáradhatlan munkássága úgy eddigi hivatalos munkakörében, mint a szakirodalom terén is kifejtett, keresztyén férfias jelleme s meleg evangéliumi hiten nyugvó vallásossága biztosítékul szolgál arra nézve, hogy azt a nagy felelősséggel járó állást is, melyet m. é. szeptember 20-a óta intézetünkben elfoglal, jó sikerrel'be fogja tölteni. Hálás elismerésünknek adunk kifejezést azon főgymnasiumi tanároknak lekötelező előzékenysége felett, kik a múlt években üresedésben volt tanszékhez kötött tantárgyak előadására teljes készséggel vállalkoztak. Gombocz Miklós főgymnasiumi igazgató a bölcsészet történetének, Holez- hammer János és Király Béla tanárok pedig a neveléstörténet és neveléstan, továbbá az egyház- és dogmatörténet előadásával, illetőleg az egyháziének tanításával tettek intézetünknek nem eléggé méltányolható szolgálatot. d) A negyedik tanári állás betöltésével az egyes szakcsoportokhoz szorosan nem tartozó tárgyak beosztása is módosult. A bölcsészet történetének előadása a rendszeres theologiai tanszékhez, a neveléstan s nevelés- történet, valamint a dogmatöríéneté pedig az egyháztörténeti tanszékhez csatoltatott, még pedig az érdekelt tanárok képességének s kívánságának tekintetbevételével. Sőt az énektanítást is, melyet mindeddig külső tanerő látott el, az egyházkerület Payr Sándor újonnan megválasztott tanárra bízta. Ez intézkedést megokolja nevezett tanárnak kiváló, különösen az egyházi ének-elmélet és gyakorlat terén szerzett zenei képzettsége. e) A tanári kar 1899 — 1900-ban összesen 11 ülésen tárgyalta a főiskola igazgatási körébe vágó kérdéseket. A szoros értelemben vett didaktikai ügyeken kívül az iskolai jótétemények kiosztása tárgyában való