Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1899
30 ur könyveket, Hagenauer György könyvkötő ur tanszereket, Hetvényi Lajos vallástanár ur vallásos irányú könyvéket, egyesek pedig süteményt voltak szívesek felajánlani, oly czélból, hogy ezen tárgyak a karácsonyi ünnepeket itt töltő tanulók között osztassanak ki. A segítő könyvtárt gyarapították: Stampfe! Károly pozsonyi, Lampel Robert, Singer és Wolfner budapesti könyvkereskedő urak, a Franklin-Társulat, Hetvényi Lajos fögymnasiumi vallástanár ur, Horváth Gyula s Schreiner Victor érettségit tett tanulók s azonkívül az intézet több volt növendéke. Midőn az összes kegyes adományokért köszönetét mondok, kötelességem egyúttal magának az ifjúságnak a közügyek s humánus intézmények iránt tanúsított érdeklődéséről is megemlékezni. — Mint a megfelelő kimutatásokból kitűnik, a fögymnasiumi ifjúság lefolyt tanévben is tetemes összeggel járult úgy a főiskolai gyámintézet, mint a lyceumi deák-segélyző jövedelmének gyarapításához. b) A tanév bezárása. A tanévet az iskolai jóltevöinek emlékére rendezett főiskolai hálaünnepélylyel junius hó 19-én zártuk be. Ugyanezen a napon osztottuk ki a bizonyítványokat s bocsátottuk el a maturandusok kivételével, kiknek vizsgálata későbbre esik, az összes fögymnasiumi tanuló ifjúságot. 2. Tanári kar és tantárgybeosztás. a) Rendes és helyettes tanárok. 1. Arndt János, r. tanár, tanította a magyar nyelvet a IV., VI., a német nyelvet a III., IV., V., a történelmet a IV. osztályban; heti óráinak száma 20. 2. Bothár Dániel, r. tanár, tanította a latin nyelvet a IV., a görög nyelvet az V., VI., VII., VIII. osztályban; heti óráinak száma 25. 3. Gecsányi Gusztáv, r. tanár, tanította a termószetrajzt az I., IV., V., VI., a földrajzi az I., II. osztályban; heti óráinak száma 17. A tornát az V—VIII. osztályban heti 9 órában. A természetrajzi gyűjtemény őre. 4. Gombocz Miklós, fögymnasiumi igazgató, tanította a történelmet a VI., a bölcsészetet a VIII. osztályban; heti óráinak száma 6. 5. Haniffel Sándor, r. tanár, tanította a magyar nyelvet a II., III., a latin nyelvet a III, a német nyelvet a VI., VII., VIII. osztály-