Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1899

18 megnyíltával az evang. szellemtől áthatott magasabb nőnevelés egyház- kerületünkben is megfelelő, sőt párját ritkító otthont nyert. Ezen uj inté­zettel egyházkerületünk nemcsak egy évek óta érezhető volt hiányt pótolt, hanem a hazai közoktatásügy érdekének szentek épületét betetőzte, nép-, közép- és főiskolának, tanítóképző- s nönevelő-intózetnek óriási anyagi áldozatot igénylő fenntartásával. Hogy a fenntartó egyházkerület az ö régi intézeteinek folytonos fej­lesztésére is kiterjeszti éber gondját, arról bizonyságot tesznek azon számos intézkedések, mik a lefolyt tanévben is igénybe vették közegeinek idejét s erejét. Az 1899 —1900-ik iskolai évben tartott két egyházkerületi közgyűlés, az iskolai nagybizottság négy, az iskolai kisbizottság pedig hét ízben tartott ülésének jegyzőkönyvei igazolják ezt. A fontosabb intézkedé­sekről részint alább, részint külön a főgymnasinm s a theol. főiskola ügyeit tárgyaló szakaszokban lesz szó. Az egyház és iskola érdekét oly melegen ápoló főpásztorunk, főtiszt, s mélt. Gyurátz Ferencz püspök ur háromszor látogatta meg ifitéze- teinket, bölcs tanácsával támogatva s buzdító szavával lelkesítve a taná­rokat s a vezetésük alatt álló ifjúságot. 4. Kegyelettel emlékszünk meg e helyen az egyházker. iskolai nagy­bizottságnak két buzgó tagjáról, kik évek hosszú során át a tanügy terén kiváló munkásságot fejtettek ki. Az egyik Müller Mátyás, kinek 4 évtizeden túl terjedő áldásos tanári s igazgatói tevékenysége lyeeumunk örvendetes fejlődésének útját egyengette. 0 aggkorára s gyen­gélkedésére való hivatkozással mondott le a díszes állásról, melyet nyuga­lomba vonulása után is még az iskolai bizottság kebelében elfoglalt. A másik az időközben elhunyt Mészáros István volt győri esperes. Helyeiket betöltötte az egyházkerületi közgyűlés Nagy János kemenes- aljai egyházmegyei felügyelő s Madár Mátyás felpéczi lelkész urakkal. Nyugalomba vonult a folyó tanév elején a tanári kar nestora : Scheffer Károly is. Negyven évi hűséges szolgálat után vált meg hivatalától. Mint tanár s mint az egyházkerület pénztárosa egy iránt kivívta mind azok elismerését, kik fáradhatlan, önzetlen munkásságát ismeiték. Társainak szeretető, nagyszámú tanítványainak hálás kegyelete kiséri a magánéletbe, melybe visszavonult. 5. A lyceum két tanintézetét valamint a tanitóképzöintézetet közösen érdeklő ügyeket a három intézet tanári testületé négy ízben tartott közös ülésében tárgyalta. A típintózeti kedvezmények s ösztöndíjak meg-

Next

/
Thumbnails
Contents