Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1897

22 viszonyok közt levő tanuló ifjúság előtt egyengeti a tudomány csar­nokába vezető utat. Ez intézmény a legközelebbi jövőben nehéz pró­bának leend kitéve. Ugyanis az élelmiszerek ára emberemlékezet óta nem volt Sopronban oly magas, mint jelenleg. Ifjaink a teljes ellá­tásért 60 frt maximális dijat fizettek, sőt a tápint. ifjak x/3-a részint egészen díjtalanul, részint igen jelentékeny kedvezmények élvezete mellett vétetett fel ez áldásosán működő intézetbe, Egy-egy ifjúnak eltartása került az intézetnek 66 írtba, úgy, hogy még azok is, kik a maximális dijat fizették, jótéteményben részesültek. A végére siető tanévben a drágaság nőttön-nőtt, annyira, hogy a múlt években megtakarított felesleghez is kellett nyúlni a folyó szükségletek fedezésére. Nem aggodalom nélkül tekintünk a jövőbe. Mert a folyó évtől fogva a táp intézet egyik tetemes jövedelmének forrása bedugul. A fenntartó egyházkerület ugyanis az úgynevezett supplicatiót, az egyes egyházközségekben tápintézetünk javára való adománygyűjtést, mint a mai kor keretébe nem illő s nem ritkán demoralizáló intézményt hatályon kívül helyezte. Az egyes egyházköz­ségek figyelmét az ez ügyben kibocsátott főpásztori körlevél felhívja arra, hogy az ennek folytán szenvedett érzékeny veszteséget szeretet- adományaikkal pótolni igyekezzenek. Adja a jó Isten, hogy a lelkes és meleghangú föpásztori szózat élénk visszhangot keltsen! A tanári kar javaslata folytán az iskolai kisbizottság számolva a jövő esélyeivel, intézkedett, hogy a nagy iskolai bizottság s az egyházkerületi közgyűlés is ne csak értesüljön a veszélyről, hanem hogy ennek elhárítására meg is tegyék a kellő lépéseket. Az a fon­tos javaslat kerül majd mind két testület közgyűlésén napirendre, hogy az alapszabályáig megállapított összes eddigi kedvezmények ezután is a szegénysorsu tanuló-ifjuság számára biztosíttassanak s az eddig fennállott 60 frt maximális dij csakis azon tanulókat terhelőleg emeltessék fel 80 írtra, kiknek szülői viszonylag kedvezőbb anyagi helyzetben lévén, kedvezményre a segélyre szoruló tanulók rovására igényt nem tarthatnak. 5. A nagy 1 y ce u in i könyvtár őre a rendezés munkáját befejezvén, felhívta az iskolai bizottság figyelmét a kiselejtezés végett ajánlott azon müvekre, melyek több példány által vannak képviselve. Ezek jegyzéke, az ez ügyben létrejött végzés értelmében, jelen Érte­sítőnk elején I. alatt oly czélból van közzétéve, hogy azok közül

Next

/
Thumbnails
Contents