Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1895

71 meg. A más hitfelekezetbeli tanulók saját hitoktatóik intézkedése szerint vettek részt vallási gyakorlataikban. Az ifjúság fegyelmi állapota, valamint tanulmányi előmenetele, mint azt az alább közlőit statisztikai adatok is igazolják, egészben véve szintén kielégítő. Súlyosabb fegyelmi esetet ez évi statisztikánk sem mutat fel. Az oktatás anyagát és mértékét a bevégzett tananyag czíme alatt közlőitek tüntetik fel; eredményéről pedig a vizsgálatokról szóló értesítések és az alább feltalálható rovatos kimutatások tanús­kodnak. A tanrendszerben lényegesebb változásként azt említhetjük fel, hogy a görögpótló tanfolyamot a YI. osztályra is kiterjesztettük. Az ezen tanfolyamban résztvevő tanulók száma: az V. oszt.-ban 24, a VI. oszt.-ban 20. A rendkívüli tantárgyakat mint: franczia nyelvet, gyorsirászatot, szabadkézi rajzot, a zenét és müéneket, a kardvívást, amint erről a megfelelő helyen adott részletes tudósítások is eléggé tanúskodnak a lefolyt évben is számos növendék tanulta. Az ifjúság öntevékenysé­géről tanúskodik az ifjúsági '»Magyar társaság« látogatottsága, mely­nek működéséről részletesebben szintén alább számolunk be. A szemléltető eszközök s egyéb beszerzett oktató eszközök a a főgymnasiumi szertárok s gyűjtemények rovata alatt vannak fel­sorolva. Nem számítva az érettségi vizsgálatok ügyében tartott tanács­kozásokat, a lefolyt tanévben összesen 13 tanári ülést tartottunk, hármat a tanulók előmenetelének s magaviseletének ellenőrzésére, tizet folyó ügyek elintézésére. Látogatások. Az egyházkerület képviseletében a főtiszt, s méltóságos Gyurátz Ferencz püspök ur első Ízben az első félévi vizsgálatok alkalmával, másodízben május közepén látogatta meg fő- gyinnasiumunkat, mely utóbbi alkalommal szerencsénk volt egyház- kerületünk világi felügyelőjét, Szentmártoni Radó Kálmán valóságos belső titkos tanácsos 0 Nagyméltóságát is körünkben üdvözölhetni. Nagytiszteletü Renner Henrik esperes és Zábrák Dénes lelkész urak az első félév végén és a tanév végén látogatták meg intézetünket, hogy mint a főtiszt, s mélt. Püspök ur megbízottjai az első félévi szigorlaton és az évzáró vizsgálatokon résztvegyenek. Nagyságos dr. Németh Antal kir. tanácsos és a győri tanke­rület főigazgatója, mint a magas kormány megbízottja február hó

Next

/
Thumbnails
Contents