Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1895

Amaz — eles sivító hangját gyakran hallatva — szakadatlant ott lengett a hajónk által hasított gyöngyöző vízbarázda fölött; emez meg egész bizalmasan, alig 2 — 3 lépésnyire tőlünk, folyton a fedélzeten tipegett. A folyam homokos zátonyain, avagy fövenyes partján, néha-néha ugyan szemügyre vehettük a szürke gémek, fekete nyakú gémek — Ardea atricollis — és kócsagok gyér sorát, avagy egyesével-kettesével láthattuk gubbasztani a fakó- és dögkeselyűt — Gyps fulvus- és Neophron percnopterus-t, de igazában élénk madáréletnek sohasem voltunk a tanúi.

Asszuánban alkalmam volt egy frissen lőtt és egy épp akkor fogságba került Neophron percnopterust közelebbről megtekinthetni ; de korántsem találtam azt oly piszkosnak és visszataszítónak, aminőnek némely természetkutató leírja, hanem ellenkezőleg, mindkettőt szép, tiszta fehér tollazatúnak, tetszetős külsejűnek s az élőt még hozzá bohókás állatnak.

Még ugyanaznap éjjel, a melyen Kénét elhagytuk, kötött ki hajónk Luxo r helysége mellett, a hasonló nevű és a hold ezüstös fényének zománczában ragyogó templom romjaival szemben. És ezzel úti program műnk egyik legérdekesebb pontjához értünk. Késő este van. Az égbolt miriadnyi csillagainak rezgő fényét és a telihold színezüstjének ragyogását árasztja a tájra. A romtemplom oszlopcsarnoka gigászi kolonnádjával, a fény és a vetett árnyék éles ellentétjében, fantasztikus, álomlátásszerü kép gyanánt emelkedik előttünk. Mintegy álomittasan járjuk be a dicső múlt ezen mesés emlékeit.

A Karnak-hotelben és annak kertjében, mely aranyszínű gyümölcscsel rakott narancs- és czitromfáktól népes és kábító virágillattól terhes, kedves és kényelmes otthont leltünk.

A Nílus jobb oldalán levő síkságon, a mostani Karnak és Luxor helyiségek környékén s azokon túl messze északra, keletre és délre, terült el hajdan a hykszoszokat legyőző pharaók székvárosa, a száz- kapujú Thebae. Szemben vele a túlsó parton, tőle napnyugatra mint Memphisnél, volt a sírvárosa — nekropolisa. Csakhogy itt nem pyramisok és masztabák őrizték a királyok és előkelő embereik kegyeletét és tetemeit, hanem felséges oszlopcsarnokos templomok — memnoniumok — és a Lybiai-liegység sziklakebelébe vájt üregek. A hajdani roppant nagy világvárosnak még a nyoma is alig maradt meg. Csak Karnak és Luxor helységek mellett bámulja a jelenkori ember a 2000 éven át több pharaó-dynastia által egymásután tovább-