Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1894

4

Kedves ifjúság! Sok tekintetben ezzel ellentétes, de sok tekintetben ehez hasonló kép tárul fel ez ünnepélyes pillanatban a mi szemeink előtt. Mi sem tolmácsolhatná hivebben a jelen perez fontosságát, mint az idézett szó: »ha ezek megszűnnek, ha ezek hallgatnak, a kövek fognak kiáltani.«

Bevonulását tartá az Úr hazája fővárosába, abba a városba, mely Izrael nemzeti büszkeségének méltó tárgya, a közélet szervezetének szive, a vallásos kegyeletnek nemes czélja, a múlt hagyományainak féltékenyen őrzött kincstára volt.

És mi ?! Mi a kivonulás ünnepét üljük. Kivonulunk most e teremből, e tiszteletreméltó csarnokból, mely annyi komoly s lélekemelő, annyi nemes és dicső jelenségnek volt színhelye.

Nem fájó érzés nélkül gyülekeztünk itt össze ma utólszor. — Szivetek hangosabban dobog, — a mi szivünk, azoké is, kik régen- régen mutatták be itt lelki termésük első gyarló zsengéit, kik e falakban üdvözölték szellemük első gyenge szárnycsattogásaínak türelmes, hálás tanúit. A boldog visszaemlékezés rég eltűnt ifjúságunk szép éveire, — ez az, ami ugyanazt az édes-fájó hangulatot ébreszti kebelünkben, mely — szeretem hinni — a ti sziveteket is dobogtatja.

Isten veled, te kedves hajlék! Isten veletek, ti kedves falak! — E falak le fognak omlani, de ami nem fog, aminek nem szabad romba dőlni, az a kegyelet oltára, amelyet ma hálás szivünkben emelünk. Senki közülünk ma el ne távozzék innét, addig el ne távozzék, mig e falakból egy követ ki nem bontott, magával nem vitt! Legyen az emlékköve az e falak közt töltött áldásos múltnak, alapköve a hálaoltáruak, mely a szívben épüljön. — Mondom nektek, ha ti hallgattok, »« kövek fognak kiáltani!«

Végső útja vala az az Urnák, midőn polgártársai hozsánákkal üdvözölték. Az „Istenhozott“, mely megreszketteté a levegőt, Golgotha halmáról „Istenliozzád“-ot hangoztatott vissza. Búcsút mondott ö akkor, tekintve évei számát, oly rövid, — tekintve dicső alkotásit, oly hosszú földi pályafutásának.

Búcsút mondtok ma ti is, kedves ifjutársaim, életetek egy fontos jelentős szakaszának: a szokottnál korábban véget érő iskolai évnek. Sokan kőziiletek búcsút mondanak ma annak az intézetnek is, melynek kebelében szellemi képzettségük, érettségük, erkölcsi nagykorúságuknak veték meg alapját.