Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1892

VII. Értesítés a jövő tanévre vonatkozólag, A jövő 1893-4-diki tanév. a) A főgymnasiumoan szeptember |hó elsején kezdődd''. A hó első napján lesznek a beiratások, javító, pótló és felvételi vizsgálatok ; szeptember 5-én pedig a főiskolai isteni tisztelet után a tanév ünnepélyes megnyitása, mire a rendes előadások mindjárt másnap megkezdődnek. Későbbi felvétel csak a késedelem indo­kolásával, illetőleg a tanhatóság engedelmével történhetik meg. A kik a folyó tanévben elégtelen osztályzatot kaptak, s szep­tember havában javító vizsgát akarnak tenni, ezt junius hó végéig az igazgatónál bejelenteni tartoznak. Az egy tárgyból bukott tanu­lónak, — az 1883. 30 t. ez. 11 §-a értelmében — a tanári kar, a két tárgyból bukottnak az egyházi főhatóság adhatja meg a javító vizsgálatra szóló engedélyt. Ki kettőnél több tantárgyból bukott meg, az ily engedélyt egyáltalán nem nyerhet. A felvételnél okvetlenül szükséges, hogy a beiratkozni akaró tanuló hiteles bizonyitványnyal igazolja eddigi tanulmányait, a ki pedig a megelőző tanévben nyilvános tanintézetbe beirva nem volt s vizsgát nem tett szinte hitelesen igazolni tartozik azt, hogy hol töltötte a megelőző tanévet s miért szakította félbe tanul­mányait. Á I-ső osztályba csak oly növendékek vétetnek fel, kik a 9-ik évet már betöltötték s arról, hogy a népiskola négy osztályát jó sikerrel elvégezték bizonyítványt mutatnak fel vagy felvételi vizs­gával igazolják a megkivántató képzettséget. Minthogy a törvény értelmében egy osztályban 60-nál több tanu­lót felvenni rendszerint nem szabad, felkéretnek az illetők, kik a gond- viselséök alatt levő gyermekeket fögymnasiumunkba. különösen az l-ső osztálybá adni szándékoznak, hogy lehetőleg szeptember l-ét meg­előzőleg Írásban jelentkezzenek. Azok, kik először iratkoznak be a gymnasium valamelyik osztályába kötelesek a keresztlevelet illetőleg születési bizonyit-

Next

/
Thumbnails
Contents