Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1891

nek azon porszemek összehordásában, a melyen nemzeti tudományunk s ezredéves szabadságunk szent temploma lassanként újból fölépül: úgy ma jónius 8-ára virradva, szivünk földobban, lelkünk megnyilallik, mert a kegyes ég, mely oly súlyos, nehéz megpróbáltatásoknak veté alá e nemzetet, irántunk hó mosolyra engede. — Szivünk földobban, tudva, hogy öröm váltá fel a gyászt és szomorúságot, mely 17 hosszú, kínos esztendőn át ott ült minden magyarnak ar- czán; lelkünk megnyilallik hallva a szót: »a magyar nem volt, hanem lesz«, a melytől »a föld szive is megrezdül és átvonaglik róna, völgy, halom.« A nemzet tehát, a melynek parányi részét mi is teszszük, él, mert hisz fejedelme, most apostoli királya elismerte törvényes jogait, megesküdött, hogy a nemzet szabadságát, alkotmányát nemcsak maga tiszteletben tartja, hanem tiszteletet követel mindenkitől országunk ezredéves alkotmánya iránt. — És a nép, a melynek a kegyes ég egy napon adott volt hazát és szabadságot, de a melyre egy napon ott Világosnál egy hosszú éj kínos sötétsége borult; a nép, a melynek szent törvénye megszaggatva hevert hazája drága ölén s mely nem leié honját a hazában : ma a 25 évi örvendetes tapasztalás után elfelejtve a kínos fájdalmat és súlyos szenvedéseket, lelkesült örömmel gyűl az égő oltár körifi, a hol tüzénél szent lángra hévül, mert enyhet, nyugalmat talál, — nem, nemes ösztönt, szent lelkesedést merit, látva a versenyt, a melyben király és nemzet egymással vetélkedve a haza fölvirágoztatásán fáradoznak.

Ha e század elején a haza költői megsiratták a hanyatló nemzetet, a mely a béke ölén sülyedésnek indult, mely feledé múltját s nem hitt a jövőben; ha a fölébredt hazafiság, nemzeti regeneratio nagy költője a nemzet romjai alá temetkezve a múlt nagyság képeit tün- teté fel, hogy önérzetet, bizalmat keltsen a nemzetben, ébreszsze a sülyedőket, bátorítsa a küzdőket; ha a későbbi költők és bölcsel- kedök átérzék és kifejezésre juttaták nemzetüknek bajait és szükségeit, kívánságait és óhajait, hogy az ihletett Széchenyi jóslata — »a magyar nem volt hanem lesz« — beteljesedjék: — úgy ma a költők szava mint lágyan zsongó fuvalom árad szerte a hazában buzdítva :« hass, alkoss, gyarapits s a haza fényre derül.«

És lett uj korszak, — reményben gazdag, tettben szapora. A szemfedőt, mely Világosnál hazánk tőreire borult a Kárpátoktól az Adriáig, nyugottól keletig, most virágos tavasz, mosolygó ég váltá fel; s a hol előbb elnyomott könny, visszafojtott sóhaj rezdité meg