Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1889

5

előadottak pótlása, az uj tantárgyak s a szokatlan viszonyokkal való megbarátkozás nemcsak igénybe vette, hanem ki is merité erejét. Ő, ki eddig mindig első volt, az utolsók közt nyert helyet. Nemes ambitiója vereséget szenvedvén, elveszté önbizalmát s le- hangoltan fordult atyjához a meglepő kéréssel: vigye haza, mert e pályán úgy sem boldogul. Egy derék theologus ifjú, Ebner Sámuel, a később köztiszteletben állott kiváló kaboldi tanító, ki correpetitorul rendeltetett melléje, lett mentő angyalává. Biztató szavára s ügyes vezetése mellett szerencsésen legyőzte a csüggedő gyermek az útja elé gördült akadályokat, s ez időtől fogva rohamosan haladt a fejlődés ösvényén. A félév végén ő, az utolsó „novitius“ (1-ső évfolyambeli) elsőnek küzdötte fel magát, túlszárnyalván „veteránus“ (2-ik évfolyambeli) társait is a két évfolyamú osztályban. Előmenetelét mi sem igazolja jobban, mint hogy a 2—2 évfolyamra osztott két alsó osztályt, a „Donátus“-t és „Grammatikáit iy2 év alatt végezte kitűnő sikerrel. Az első helyet megtartotta a felső osztályokban is. Tanárai közül különösen Szabó József s Pecz Lipót, ezek mellett pedig Kis János superintended, ki az ifjúsággal folytonos érintkezésben állott, gyakorolt reá üdvös fejlesztő hatást. Az ifjúsági önképző körökben, az úgynevezett „magyar és német társaság“ kebelében, kedvező alkalma nyílt, magának a hazai és német irodalom terén tájékozást szerezni és szóbeli előadás, valamint prózai s költői munkák készítése s kölcsönös megbirálása által aesthetikai érzékét képezni. Nem csekély hatással volt fejlődésére az a körülmény is, hogy már 15 éves korában gyakorolhatta magát az oktatásban, mi önbizalmát nevelte, önállóságát előmozdította szellemi látókörét tágította ; — hisz tanítva tanult. Különösen dr. Töpler Károly orvos ur háza, melyben mint nevelő két évet töltött, volt reá nézve jó iskola. Ez úri háznál sajátithatá el a nélkülözhellen társalgási formákat» a rendelkezésére álló családi könyvtárban pedig, mely különösen az újkor classicus müveiben volt gazdag, ismeretei gyarapításának s ízlése nemesbítésének kiváló eszközét találta.

1839-ben a tanév végén kitűnő sikerrel tette le Kis János superintended előtt a hitjelölti vizsgát. Mindeddig egyedüli vágya volt s ez szülői óhajával is találkozott, hogy egykor mint lelki- pásztor azon szent érdekeket szolgálja, melyekért szive lángolt- Buzgón gyakorolta is magát a szónoklásban, még pedig oly sikerrel hogy e téren a legszebb jövőt jósolták neki. De pártfogói, különösen dr. Töpler biztató tanácsára még Sopronban elhatározta magát arra, hogy életét az oktatásügynek szenteli, — annál is inkább, mert előre biztosították, hogy Sopronban alkalomadtán tért nyitnak tehetségei érvényesítésére.

„Tanárjelölt“ volt ő tehát a szó szoros értelmében, midőn 1839. őszén megragadván a vándorbotot, a német tudományos élet