Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1888
44 Az 1887/8-iki tanévben érettségi vizsgára jelentkezett 27 nyilvános tanuló, kik a sikerrel megállóit osztályvizsgálat alapján, valamennyien Írásbeli vizsgálatra bocsáttattak. Ezekhez járult még 4 tanuló, kiket a megelőző évben a vizsgáló bizottság egy évmulva ismétlendő teljes vizsgálatra utasított. Az Írásbeli vizsgán tehát, mely május 28-án a következő napokban folyt le, összesen 31 tanuló vett részt. A vizsgáló bizottság junius 25-én méltóságos és fő tisztelendő Karsay Sándor püspök ur elnöklete alatt, nagyságos Hunfalvy János egyetemi rector urnák mint kormányképviselőnek jelenlétében tartott tanácskozásában öt tanulót Írásbeli dolgozatai elégtelensége miatt egy évre visszavetett; a többit számszerint 26, szóbeli vizsgára bocsátotta, mely is junius 25., 26. és 27-én tartatott meg. A szóbeli vizsga befejezése után a vizsgáló bizottság az eredmény megállapitására összeülvén az Írásbeli dolgozatok és szóbeli feleletek alapján 1 tanulót jeles, 9 j ó, 10 e 1 é g s é g e s általános osztályzati fokozattal érettnek nyilvánított; 5 tanulót két hó múlva teendő javító vizsgára utasított, 1 pedig egy évre visszavetett. A javítóvizsgán, mely nagyt. Brunner János lelkész ur, mint bizottsági helyettes elnök alatt nagys. Hunfalvy János kormányképviselő ur jelenlétében szeptember 5-én tartatott, a megjelent 5 tanuló közül kettő az illető szakból nyert elégtelen osztályzatot j ó-ra, 3 pedig elégségesre javította s így egyszerűen éretteknek nyilváníttattak. A vizsgát rnegállott 25 ifjú közül 5 lelkészi, 2 jogászi, 2 orvosi 5 gazdászati, 3 technikai, 1 erdészeti, 6 vasút vagy postahivatali, 1 tanári pályát választott jövendő életpályául. Figyelmeztetés az 1889/90. tanév kezdetét illetőleg s egyéb tudnivalók. A jövő tanév szeptember 4-én kezdődik. A négy első napot a beírás és a felvéti- s javító- illetőleg pótvizsgák veszik igénybe, 5-én következik a tanév ünnepélyes megnyitása, 6-án kezdődnek a rendes előadások. Ezen határidőn túl a felvétel csak az elkésés okának kellő igazolása mellett engedhető meg. A felvétel bármely osztályba csak a megelőző osztály sikeres bevégzését igazoló hiteles bizonyítvány, illetőleg felvéti vizsga alapján lehetséges. Azon tanulónak, ki egy tárgyból kapott elégtelen osztályzatot, az 1883. törvény értelmében a tanári testület megengedheti, hogy amaz osztályzat kijavítása végett a következő iskola év kezdetén vizsgálatot tehessen. Javítási szándékát azomban mindjárt a tanév végén be kell jelentenie az igazgatónál. A ki két tárgyból