Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1888

Dr. A r t n e r Jenő ur a magyar színi előadások alkalmával ez évben is 48 darab belépti jegyet bocsátott az igazgató rendel­kezésére jelesebb tanulók számára. I.ampel Róbert budapesti könyvkereskedő Schultz-Dávid latin nyelvtana s olvasó s gyakorló könyve behozatala alkalmával hét-hét ingyen példányt bocsátott az igazgatóság rendelkezésére. Az igazgatóság az osztály tanárral egyetértve Cseri Gézát, Kappel Lajost, Kolbenheyer Jánost, Kund Vilmost, Magyar Józsefet, Simon Jenőt és Szlankovits Vilmost részeltette egy-egy ingyen példányban. Megemlítendő még a déli valamint a győr-sopron-ebenfurthi vaspályák vezér igazgatóságainak azon szives készsége, mely sze­rint az igazgató ajánlatára szegény tanulóknák minden szünidők alkalmával leszállított áru menetjegyeket utalványozni szívesek voltak. vul Adatok a tanoda történetéhez. A tanév szokott módon szeptember hó 1-én kezdődött. Az első négy nap beiratkozással valamint a felvételi, javító s pótvizs­gákkal telt el; 5-én folyt le az ifjúság s a tanári kar jelenlétében a tanév ünnepélyes megnyitása buzgó áhitatossággal, igazgatói meg­nyitó beszéddel s az iskolai törvények kihirdetésével. A megnyitási ünnepélyen egyéb vendégeken kívül nagyságos Hunfalvy János egyetemi tanár úr, örvendeztetett meg jelenlétével, ki mint érett­ségi vizsgálati kormány-képviselő épen akkor körünkben időzött*), de annál sajnosabban éreztük annak a férfiúnak hiányát, ki eddig évek soron át személyes jelenlétével nem csak külsőleg emelte a megnyitó ünnepély méltóságát és fényét, hanem ez alkalmat min­dig felhasználta, hogy magasztos felügyelői hivatásának megfelelőleg a tanári karral közreműködve az ifjúságot minden szép, jó s nemes czél után való kitartó törekvésre buzdítsa s lelkesítse. A szeretve tisztelt egyházkerületi felügyelő, MéltóságOs Káldy Gyula úr, a megnyitási ünnepélyről való szokatlan távol maradása sziveinket balsejtelmekkel tölté el, melyek fájdalom! nem sokára be is kö­vetkeztek. A rendes előadások szept. 6-án kezdődtek. A tanári személyzetet illetőleg megjegyzendő, hogy a múlt évi junius 21-én tartott egyházkerületi iskolai nagybizottmányi gyűlés alkalmával az igazgató hivataloskodása határideje lejárván, *) Az olta, fájdalom! méltán gyászolja a magyar tudomány s-tanügy, valamint az ev. egyház ezen tudományos avatottsága mellett oly humánus szellemű férfiú m. é. decz. 6-án bekövetkezett kimultát.

Next

/
Thumbnails
Contents