Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1886

24 telhetőleg előre törekedett s aránylag elég számosán örvendetes tudományos haladást tanúsítottak; az ifjúság erkölcsi viselete pedig egészben véve teljesen kielégítő volt, s igazgatói megrovás alá eső könnyelmű botlás s vétség igen csekély számmal fordult elő. A tanulók úgy tudományos haladásáról mint erkölcsi visele­téről a szülők évharmadonként, egyes esetekben időközben is, hivatalosan értesittettek. A vallásosság s egyházias szellem élesztőse s ápolása végett a tanári kar nem szorítkozott pusztán a vallástani órákra s a ren­des isteni tiszteletben, valamint a theologusok által tartatni szokott áhitatossági órákban való részvétre, hanem oda hatni törekedett, hogy az igaz vallásos szellem mély gyökeret vervén az ifjú szivek­ben már korán teremje a keresztény munkás szeretetnek s jóté­konyságnak édes gyümölcsét. A lyceumi gyámintézethez a tanuló ifjúság ez évben is aránylag szép összeggel járult (körülbelül, mert a számadás még nincsen bezárva, 85 frttal); a deáksegélyző egyletnek majd minden tanuló tagja volt, és ezen egylet ez évben már 8 szegény tanulót részesíthetett összesen 190 frtnyi összegben, gyógyszerekre kiadott 15 frton kivül. A lyceumi zene-egylet pedig február 12-én táncz- mulatsággal összekötött hangversenye jövedelméből 100 frttal alapját kívánta megvetni egy időnként, tán egyes pártfogók által is növe­lendő alapítványnak, melynek kamatjövedelméből külön tanodái orvos dijaztathassék. Egyéb egyházi s hazafias jótékony célokra is tehetségéhez képest mindenkor készséggel járult az ifjúság. Az úrvacsorához a tanuló iíjuság két ízben járult a lefolyt tanévben a tanári karral együtt: m. é. okt. 3-án és f. évi junius 5-én; ez utóbbi alkalommal tartatott meg egyszersmind megelőző külön oktatás s vizsga után a gymnasiumi növendékek ünnepélyes confirmatiója nt. Zábrák Dénes lelkész ur által. A tanulók magánszorgalma élesztősére is kellő gonddal igye­keztek hatni a tanárok egyrészt a havonkénti Írásbeli munkák beható bírálata, más részt az előadott tárgyakkal kapcsolatos külön olvasmányok kitűzése s ezeknek ellenőrzése által. De különben is tág tért nyitottak a magán szorgalom kifejtésére a nem kötelezett tantárgyak s az egyes önképző egyletek s a részükről kitűzött pályázatok. A szabadkézi rajzban részt vett ez évben 46 tanuló. A francia nyelvtani két nyilvános cursusára beiratkozott 48 tanuló. Angol nyelvtani cursus a jelentkezők csekély száma miatt ez évben, fáj­dalom, nem tartatott. A gyorsírói kör 36 taggal alakult meg s két tanfolyamot nyitott a levelezési gyorsirást tanulók számára; volt a főgymnasiumból 23, az algymnasiumból 20 hallgató. Egy heten­kénti gyakorló órában, melyet a kör elnöke vezetett, a tagok a

Next

/
Thumbnails
Contents