Evangélikus egyházkerületi lyceum és tanitó-képezde, Sopron, 1884

23 Nem említve gyermekes meggondolatlanságból elkövetett egyes jelentéktelen vétségeket, melyeknek megfenyitésére s javítására elégséges volt az osztály-tanár s az igazgató szigorú fellépése; sajnosán vettük észre, hogy bizonyos erkölcsi fogyatkozás kezd egyes osztályok tanulói között elharapódzani, mely rágódó féreg­ként veszélyezteti az ifjak szivét. A tanári kar szent hivatásának s felelősségének teljes tudatában kezében levő minden didaktikai s paedagogiai eszközt felhasznált, hogy a baj terjedésének gátot vessen s az ifjúságot a vallásos-erkölcsi érzet ébren tartása s ápolása által a fenyegető veszélytől megóvja; de épen ezért az intézetnek magasabb érdekei tekintetéből elkerülhetetlenül szükségesnek látta az önmagukról megfeledkezett tanulókkal szemben a törvény teljes szigorát alkalmazni, és az erkölcsi osztályzatban való megrováson s a netán élvezett iskolai jótétemények megvonásán kívül némelyekre, mint súlyosban terheltekre itéletképen kimondani, hogy jövőre tanodánkban fel vétetni nem fognak. Egyébiránt épen az ezen ügyben tartott vizsgálat alatt egyszersmind szép jelét adták egyes tanuló ifjak elismerésre méltó mély vallásos erkölcs-érzetük­nek s tiszta lelkületűknek. Az isteni tiszteletben való részvét kötelességévé volt téve a tanulóknak s csak a téli zordonabb időszak alatt engedtetett e részben kivétel. Az egyházias érzület ápolására a tanári kar ez évben is buzgón szivére kötötte az ifjúságnak a gyámintézet ügyét, elég kedvező s örvendetes eredménynyel, a mennyiben a lyceumi gyámintézet részéről ez évben összesen 107 frt 95 kr. folyt be, mely összeghez járult: a tanárikar 14 frt 50 kr.; a theologiai intézet tanulói 7 frt, a VIII. oszt. 10 frt 80 kr., a VII. oszt. 9 frt 20 kr., a VI. oszt. 13 frt 05 kr., az V. oszt. 18 frt 35 kr., a IV. oszt. 6 frt, a III. oszt. 5 frt 70 kr., a II. oszt. 6 frt, az I. oszt. 5 frt 15 kr., a tanítóképezde 10 frt 20 kr. és a gyakorló iskola 2 frt, Győri Vilmos síremlékére a tanári kar 5 frt, az ifjúsági magyar társaság 4 frt, Müllner igazg. és Scheffer tr. egyenként 1 írttal járultak. A történeti adatok ezen rovatában még megemlítendő, hogy épen e rovat befejezésekor vettük azt a gyászjelentést, mely sze­rint borgátai Szabó József ur, kiérdemült lyceumi tanár, junius hó 8-án esti 7 órakor életének 9G évében jobb létre szenderült. A bol­dogult 1811 óta két évi félbeszakítást leszámítva 1853-ig hazafias buzgósággal áldásosán működött a soproni ev. lyceumban, elsőben az alsóbb osztályokban, 1839. óta pedig a felsőbb osztályokban. Rendes tantárgyain kívül az egyházkerület megbízásából ő vezette a gymnasiumi tanulók közül népiskola-tanítói hivatalra ajánlkozó ifjak előkészítését, sok éveken át előadta a neveléstant s mód­szertant. 1853-ban a lyceum újjá szervezése alkalmával nyugalomba lépett s visszavonultságában háborítatlanul élt régi kedvencz nyel­vészeti buvárlatainalc. Áldás emlékére.

Next

/
Thumbnails
Contents