Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1878

29 Képezdei mozzanatok. 1. 1877/8-dik évi nyári vizsgák junius 24-dik és 25-dik napján megtartattak főtiszt. Karsay S. Superintendens, Méltóságos Radó Kálmán, Ihász R felügyelő Ur, M. Kolbenheyer Mór . Ns. Ballagi Károly k. felügyelő s más számos pártfogó Urak jelenlétében, — mely alkalommal a növendékeknek háziipar készítményei úgy szinte a rajzi és szépirási mutatványok jöttek elő. — 2. Múlt évi junius 26-dikán Sopronban tartott iskolai nagybizottmány az igazgató jelenté­sét s részletes tudósítását örömmel tudomásul vette, névszerint pedig Schranz Mihály helybeli ev. gyűl. néptanító Urnák, ki 12 képezdei növendéket a háziiparban sok ideig kiváló sikerrel ingyen volt szives oktatni jegyzőkönyvileg elismerő köszönetét kifejezte. Úgy szinte azon indítványt, hogy a növendékek félévenkint vegyék ki bizonyítványaikat, elfogadás végett a főtiszt, kerületi gyűlés elé terjésztendőnek javallottá. 3. Az 1878.: évi Aug. 14-én és következő napjain Bonyhád mezővárosában tartott rendes évi kerületi közgyűlés az isk. nagybizottmány a háziiparra vonatkozó pontját magáévá tette, azonkívül Varga Gyulának III. évi theologusnak, ki 24 képezdei növendékeket egész éven át a gyorsirászatra tanított 30 ft.-ban elismerést megszavazott, s meghatározta, hogy a félévi bizonyítványért minden növendék 50 krt. fizessen ; azonkívül az intézet jóltevőinek neveit jegyzőkönyvileg (L. jegyzők 38 pontját „nu betű alatt) megörökítette, u. m. Rothermann Dániel, Bayer János, Ostffy Pál, Braun Nándor, Budapesti gyámintézet zurányi ev. gyülekezet, Radó Dániel, Hoffmann Ágost, Zsivora György, Fördös Lajos, Sólymosy László, soproni takarékpénztár a félszerfalvi czukorgyár, Degenfeld Imre gróf, Kochmeister Fr. báró, Schey Fülöp báró, Jenny Fridolin, a bács-szerémi esp. G. Adolf egylet Karner János tanító közbenjárásával, Hanzély László, bold. Radó Ignácz családja, Radó Lajos, Radó Kálmán, Karcsay Sándor, Berzsenyi Miklós, Mayer Károly, Schreiner Károly, a győri, soproni és rusti ev. gyülekezetek, Takács János, Brausewetter Victor a soproni városi közönség, Lenek Samu, a helyb. ev. orvos Urak, úgy szinte Gróf Telekv-Földváryné. — 4. A tavali képességi vizsgák a következő napokban tartattak meg u. m az Írásbeliek junius 17. 18. 19. 20., a szóbeliek junius 24. 25. napjaiban. A 13 növendék közül egy a jövő évben való letételre utaltatott; ismétlő volt 3, — ezek közt 2 kiállotta a vizsgát egyre nézve pedig kimondatott, hogy csak a főtiszt, kerület engedelmével teheti le a vizsgát, — e tekintetben az illető semmiféle lépeseket nem tett. Egészben véve tehát 16 egyén közül 14 jelölt kiállotta a vizsgát, u. m. 7 kielégítő, 3 jó, 1 jeles és 3 kitűnő sikerrel. 5. A kerületi gyűlés jegyzőkönyvének 72-dik pontja igy szól: Koltay Pál falkóczi vend ifjú, a 4. gymn. osztály elvégzése alól felmentés s felvételi vizsga mellett a soproni képezdébe való felvétel iránt folyamodván, tekintve a vend nyelvet értő tanítókban máig is tapasztalt hiányt, a félvételi vizsga sikeres letevése feltétele mellett a soproni képezdébe próbaévre való felvételi vizsgát és a próba évet sikeresen kiállotta. 6. Ugyan azon kerületi gyűlés jegyzőkönyvének 46-dik pontjában eképen határozta meg a képezdei háztartási költségek átlagát: a) tatarozás, bel- és külfelszerelés czimén : 150 ft.; b) tanesz­közökre u. m. könyvek, zenészeti művek, rajz házi ipar, természettan és természetrajzi tanszerek beszerzésére 120 frt.; c) irodai és levelezési szükségletekre 50 frt.; d) világításra 80 frt.; e) ház­mesteri átalányra 300 frt. összesen 700 frt. Ezen összvegbe nem tudandó a betegtartás — és gyógyszer-szükséglet, a fűtés és biztosítás, mint mely költségek átlagának megállapítása iránt semminemű kulcs nem mutatkozik ; — a mennyiben pedig a tényleges szükség nagyobb volna, annak utalványozását az igazgató az illetékes helyen kieszközölni tartozik. — 7. Az 1877-78-dik évi képezdei ifjúság nevében a „Néptanítók lapjában“ (1878. 17-szám sept. 15. 369 lap :) egy önálló gyakorló iskola felállítása ügyében felszólittattak az intézet volt nö­vendékei, hogy e czélra adakozni sziveskedjenek. Eddig e lépés nem járt a reménylett sikerrel. — 8. October 24-dikén főtiszt. Karsay K. Superintendens Ur meglátogatta az intézetet, a növendékeket egyenkint atyailag intvén és buzdítván. 9. December 9-dikén a Dr. Bisenzféle zene elismerési összveg u. m. 4 frt. 20 kr. az alapit- ványozó meghagyása nyomán a II.-od évi Gáspár Pál növendéknek adatott. 10. 1879. január 12-dikén a főtanodai törvények 10-dik pontja nyomán a felsőbbség beleegyezésével rósz erkölcs miatt három növendék u. m. két harmadévi és egy másodévi az inté­zetből végképen kitiltatott. — II-

Next

/
Thumbnails
Contents