Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1875
12 Felemlítendő, hogy ezen isk. év átmeneti jelleggel bírván, lehetetlen volt rögtön életbe léptetni a tervet egész kiterjedésében, de a megközelítés megtörtént s a következő isk. év már is égé szén fog megfelelni a kivánalmaknak. Ezért nem tartja szükségesnek az igazgató a tantárgyakat külön kiemelni; úgy szinte a kézi könyvek a tavaliak. Nagyon czélszerü változás állott be azonban a gyakorló iskolára nézve, azért a következők emlittetnek fel. Ez állott 8 fokozatból; a népiskola I. és II. évfolyama képezte az alsó, a III. és IV. évfolyam a közép, az V. és VI. évfolyam a felső fokozatot. A teendőket minta és kísérleti oktatások .képezték. Ezek bet. 4 órában tartattak a soproni ev. népiskola növendékei vei. Egy órában 8—4 képezdész oktatott. A gyakorlati tanítást közvetlen követték a bírálatok, a melyeknél a III évi képezdészek tartoztak nyilvánítani megjegyzéseiket. A kísérleti előadás előre írási— lag dolgoztatott ki s adatott át az illető gyakorló tanítónak felülvizsgálás végett. — A képezdészek az egész tanév folytán összesen 52 gyakorlati munkát készítettek; tehát egy-egy csoport, illetőleg képezdész 12—14 kísérleti oktatást tartott a tanév folytán. A minta oktatások száma fölülmúlja a kísérletieknek számát. — A képezde II. évfolyama ketenkiut egyszer mint szemlélő volt jelen a gyakorlati oktatásoknál. BAKÓ SAMU, a gyakorló iskola vezetője. IV» Képezd^ taneszközök és szerzések. A képezdei nagykönyvtár, mely mind a tanítók, mind a tanulók által szorgalmasan használtatott, a f. évben 652 kötettel szaporodván, 2591 kötetből áll ; kezelője volt az igazgató és két képezdész mint segéd. Van azonkívül magyar, német és zenetársulati könyvtár, összesen 1510 könyv és kóta darabból álló; 6 féle gyűjtemény, 2 orgona, 10 zongora, 2 harmonium 26 hegedű; általában S790 darab. Szereztetett pedig ez évben: „Földrajzi közlemények“ szerkeszti Berecz Antal III. kötet: 8—6 füzet; IV. kötet: 1—5 füzet. Teyssiertől: Der industrielle Musterzeicker. Kehrtől: Paedagogische Blätter 1875. 4, 5, 6, 1876. 2. 8. füzet. Hochstädter: „Die Erde.“ Meyers Couv. Lexicon V. VI. VII. Baud, Paedagogiai könyvtár 57 füzet. Bopp-féle természettaui készletek gyűjteménye 4l darab. — Rückert: „Magister joviális.“ 2000 biv. levélboriték. Hanschmann: Fr. Frőbel. Keller: 2 Pflanzen tabellen. Kis dalnok. 12 szék, 6 vaságy; 1 óra a folyosóba. Herdtle 60 lap rajzminta. Peyer: Nordpol Expedition (23 füzet). Gáspár magyar olv. könyv 4 péld. Taubínger-fóle 12 diszitményi tábla. Reinhardt : Gesckichts Kalender (10 - 21 füzet). Kurcz Lehrb. der Kirchengesckickte 2 k. Pösche : Fröbels Ball und Turnspiele. Paúr: Ritters Oedenburger Chronik Magnáni 30 gypsalak rajzolásra. Magyar tanügy V-ik évfolyam 1—4. füzet. Két láda gyps nyomtatványokra. Tipray: német magyar és magyar német zsobszótár, öt példány. Dämmer: Chemisches Wörterbuch. Flinser: Zeichenunterricht. Major Pál Statist, táblázat. ___ V . Közvizsgák rendje. Hétfőn juuius 26. d, e. 8-12. (képesítő vizsga) a III. éviekkel. 1. Ének a képezde összes növendékeivel, vezető Kapi Gyula. 2. Kateclietika és bibi. magy. tr. Fehér Samu. 3. Magyar irály és alk. logika tr. Kapi Gy.