Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1864
15 esi Híradót, hogy azon forrás, melyből, legalább a soproni tanintézetet illetőleg, a fentebbi hirt merítette, felette tisztátalan, mert hisz azt nem tudjuk, nem akarjuk felőle feltenni, hogy közleményében csak a c a lu m- niare audacter etc. elvből indult volna ki. Biztosíthatjuk, igen is, hogy a vallásnak elhanyaglását mi is az ifjúság ellen elkövetett büDül tekintenök. A vallásos kegyeletet általában az egész szellemi élet talpkövéül ismerjük s azt az ifjak kebelében éleszteni s ápolni mindenkor szent kötelességünknek tartjuk, s ennél fogva szigorúan tekintünk arra, hogy más vallásu tanulóink is ne csak kellő vallási oktatásban részesüljenek az illető hitfelekezetü vallás tanitók által, s erről félévenként hiteles bizonyítványokat hozzanak, hanem hogy a vallásos gyakorlatokban s isteni tiszteletben is kellő buzgósággal részt vegyenek. És több alig hiszem, hogy e részben csak egyetlen egy katholikus tanintézet részéről is történjék s történhessék evangy. tanulók irányában. Igen, tiszta öntudattal mondhatjuk, miszerint az ifjúságnak vallásos alapból kiinduló tudományos fejlesztése s gyarapítása volt a lefolyt tanévben is intézetünk buzgó törekvésének végczélja, s a tanári kar azon édes örömérzettel tekinthet vissza egy évi működésére, hogy fáradozása nem volt hiába való! Ifjúságunk nem csak számban gyarapodott ez évben is, jóllehet, nevezetesen priváttanulók felvételében tán tulszigorral is járt el az igazgatóság s tanári kar; hanem, a mi sokkal örvendetesebb, a szellemi gyarapodásnak is, a mint azt a félévi osztályzatok mutatják, kétségtelen bizonyságait tapasztalhattuk rajta. Az ifjúság egészben véve úgy tudományilag, mint erkölcsileg oly nemes törekvést tanusitott, mely annak jövőjére nézve a legszebb reményekre feljogosít, mert annak nagyobb részében oly jellemeket sejtet, kik majdan kilépve az élet mozgalmas küzdterére, a tudomány szövétneke kezükben, a vallásosság szent malasztja keblükben, tiszta szent akarattal, tántoríthatatlan hűséggel müködendenek kiki a maga körében isten országának érdekében. Bár e derült, vidor képbe ne vegyülne semmi árny s homály! De a halandók közös sorsa, hogy az öröm poharát ritka üritheti egy pár ürömesep belevegyülése nélkül. Tanodánk sem volt mentes ezen sajnos tapasztalástól, a mennyiben fordultak elő, habár aránylag igen csekély számmal, esetek, a midőn vagy szorgalom hiánya s annak következtében a tudományokban való hátramaradás, vagy az iskolai törvényeknek könnyelmű megszegése keményebb — habár nem a végső-rendszabályok alkalmazásárá kényszerité az igazgatóságot s a tanári kart egyesek irányában, kiknél az atyai intéseksikertelenek maradtak. Mi sem esett az igazgatóságnak fájdalmasabban, mint midőn ily esetekről tiszti kötelessége szerint figyelmeztetőleg tudósítani kénytelenittetett az illető szüléket. S hogy az ily esetek minél gyérebben forduljanak elő, s ha előfordulnak, minél biztosabban orvosoltassanak, e végett ismételve felkéri az igazgatóság s a tanári kar a t. ez. szüléket, hogy a nevelés ügyét olyannak tekintsék, mely legbiztosb sikert csak úgy láthat, ha abban a szülék a tanárokkal, a család az iskolával kezet fogva közösen működnek, S ha a szülék nem sokalják édes gyermekükért azt a fáradságot, hogy akár személyesen, akár levélben gyakoribb érintkezésbe teszik magokat az iskolai igazgatósággal vagy az illető osztálytanárral. De e részben — bocsanát hogy kimondjuk — megfoghatatlan előttünk a látszólagos közöny legtöbb szülék részéről. Egész esztendőt át a szülékhez intézett több mint 400 hivatalos levélre — az első felév végével kivétel nélkül minden szülét szoktuk tudósítani fia körül tett tapasztalásunkról — nem vett az igazgatóság több, mint 18 választ! És mit szóljon az igazgatóság oly szülékről, kik több napot Sopronban töltvén, nem vesznek maguknak annyi időt, hogy akár az osztálytanárt akár az igazgatót meglátogatván tudakozódnának gyermekük után! Azért újra, tisztelt szülék! kezet fogva, közösen törekedjünk ez ügyben a czél felé; s biztosabb lesz az óhajtott siker, és édesebb a közös öröm!
