Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1857

40 Vallási, erkölcsi, nevelési és fegyelmi úgy. 1. Mint mindenkor, úgy ez évben is, a tanári kar arra fordította különös figyelmét, hogy a vallásnak boldogító malasztja nemtö gyanánt vezesse az ifjúságot. A szorgalmatos templomjárás, a szent vacsorávali élés s a hetenkint tartatott exhortatiók sikeres befolyást gyakoroltak az ifjúság vallásosságára, mely nem csak szavakban, de tettben is mutatkozott, a hányszor szükségesnek találtatott a szegény gyülekezeteken, vagy egyes hitsorsosokon segíteni. E helyen különösen kiemelendő s méltánylással kísérendő azon buzgóság, mely az újonnan alapított „egyházi gyámalap" körül egész éven át mutatkozott. A tanári kar tudniillik azt határozván, hogy a szegény ev. gyülekezetek s tanintézetek szabad adakozás utján, a külhoni bőkezű histor- sosink módjára, a mennyire lehet gyámolíttassanak: a tanodái ifjúság örömest nyújtott segéd kezeket ezen üdvös gondolat valósításához s minekutána az illetők szülőik beleegyezését megnyerték volna, bizonyos idők­ben 1 p. krajczárral járultak a gyámalap öregbedéséhez úgy, hogy az osk. évvégéig ezen csekély, de jó szív­ből nyújtott fillérek több mint 100 pforintnak leendnek magvai. Az igazgatóság ezennel késztetve érzi ma­gát, mind a szülőknek legöszintébb háláját kijelenteni, mind az ifjúságnak eljárását atyai áldással kísérni. Ilyenek a valódi vallásosságnak gyümölcsei s adja a Mindenható, hogy ezen üdvös eszme nem csak az ifjú­ság, de a közélet köreiben is a jótékonyság kiirthatlan gyökereit szilárdítsa s mindenfelé terjesztgesse! — 2. Az erkölcsiség tekintetében a tanári kar szorosan ügyelt arra, hogy mind az oskolában, mind az os­kolán kivül a tanuló jól viselje magát, mire az osztálytanárok különös gondot fordítottak. Atyai intések, igaz­gatói feddések s csak két esetben szigorú büntetések az illetőket jó útra térítették. — 3. Az oktatás-nevelés ez idén is méltán vette igénybe a tanári kar paedogikai tapintatát s bár erre nézve a szülök részéről is ugyan azon érdek tapasztaltatott volna! A szülő s tanár közti kölcsönösség szoros kötelesség a nevelés terén, mert az oskola gyakran érzi a fonák házi nevelés árnyoldalait. Felkérjük tehát a t. ez. szülőket, hogy bármikor bizodalommal forduljanak az illető tanárhoz s ne várják el azon időt, melyben a hivatalos közlekedés néha kellemetlenséggel is jár. Az első félév végével minden szülő hivatalos tudósítást kapott fiáról s a tanári kar 280 lévélre 3 elösmérő s 1 neheztelő választ vett kezéhez! — 4. A fegyelem ez évben is atyai szigorúsággal kezeltetett. Általában az ifjúság becsület érzete di­cséretet érdemel. Az oskolában a leg csekélyebb kihágások sem történtek s az oskolán kivül is úgy viselte magát az ifjúság, hogy csak olyanok, kik kákón csomót keresnek, nézhették kajánúl az ifjúkor örömeit. Az alsó osztályokban némelyeknél, — kik könnyen vették a tanulást, fenyíték is volt szükséges; a felgymnasi- umban csak egy bebörtönzés jött elő. A havonkinti tanári értekezletek nyomán mind az egész osztályokra, mind pedig egyes növendékekre nézve vagy dicsérve serkentő, vagy feddve intő ítélet hirdettetett ki.—Némely ifjak, kik az itt dühöngött tűzvész alkalmával kitüntették magokat, a városi hatóság által dicséretes elösmé- résben részesíti ettek. VIII.

Next

/
Thumbnails
Contents