Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1856
15 járt Altenburgban és Schulp for fában s végre a Jenái egyetemen 4 V2 évig mulatott, 1808 atyjának helyettese volt; 1811-dik óta Grőbitzben lelkész volt; 1822-ben tanár Schulpfortában; 1823 főlelkipásztor és főlelkész Altenburgban. 1829 Jan. elsőjétől fogva pedig Superintended és lelkész Lipcsében mint Tschirner utódja. 1832-ben ő alapitotta mega Gusztáv Adolf egyletet, melly évenkint majdnem 100000 tallérral rendelkezik s a szegény sorsú evangelicusokat a világ minden részeiben boldogítja. A Protestantismus nemtője sírva borúi hantjára s a búcsúszót: „beke poraira“ viszhangoz- tatják Zionnak megrendített falai! ! — Atyánk meghalt! keressünk atyát. Adná az ég, hogy nálunk is olly férfiak nagy számmal léteznének, kikről lehetne mondani: Brevis a natura eis vita data est, at memoria bene redditae vitae sem pitema. (Cic. Philipp 14, 12) Itt tapasztaltuk, hogy a kereszténység nem a hiú szavaknak halmaza sőt inkább az éltető s hitbuzgóság eredte tetterőnek édeni mezeje; — mert a hol nincs szeretet, ott nincs boldogság, s a hol a szív csak puszta szavakkal a Mindenhatónak tömjényezni látszik, ott rideg az élet, dermesztő a valóság, s tikkasztó a vallásosság látköre!-------Lipcsének, a Némethoni Athenaeumnak, — a tudományosság s vallásosság körü li tevékenysége méltán példabeszéldé vált. Nem szükség a hires egyetemet, a számos tanodák szervezetét, a mindennemű intézetek működéseit, az elágazó vallásos tételek zászlósait, a tudományosság ezerféle tényezőit, a családiasság varázsait, a nevezetes férfiak jellemrajzait ecsetelnem, azonban a hálás elösmérés kívánja, hogy felemlítsem a buzgó jogtudort Stephanit, a kitűnő egyetemi tanárt Osterloht, a tevékeny lelkészt Tempelt, kinek hitszónoklata a „nevelésről“ nem pusztán hangzott el a Nikolai templom boltozatjain, a mély s komoly érzelmű Howardot, a lelkes Kreschwitzet, ki egy érdekes ezüst érmet ajándékozott intézetünk számára, — a derék Henschelt, a buzgó egyetemi tanárt Brucknert, kinek katechetikát tárgyazó előadása épületes volt, a dogmákat fejtegető Luthar- tot, a könyves Calmist, a lelkes Ahlfeldet, kinek szónoki ihleltsége balzsam gyanánt hatott keblünkre, a tiszta kedélyű s őszinte vallásosságu Mangelsdorfot s a Sz, Tamás intézetnek a szent énekek- beni kitűnő működését,, — mind ezeket a világ látja, tiszteli, csodálja. — Nevezetes ajánló levelekkel ellátva elhagytuk e minden tekintetben dús várost, minekután- na a mezőket, mellyeken a világhódítónak csillaga hanyatlott, megszemléltük volna, — s Auguszt 12-dikén Hálába érkeztünk. Itt a hires Tholluckot csak nehány pillanatra láthattuk és mind oskolai mind tanító képezdei ügyekre nézve tanácsot kérvén tőle, azt mélyen véstük keblünkbe. — Nem sokára Ulrici, — Shakespeare kitűnő avatottságu magyarázója s a szépészet mestere, szokott nyájassággal fogadott hajlékában s minekutána vele élvezetdús órát töltöttünk volna, — az egyetem Curátorához, Pernice jogtudorhoz, siettem, a ki nagy érdekkel viseltetvén különösen a magyarok számára alapitott külhoni Stipendiumok eránt, nyájás készséggel megigérte, hogy a dijak mivoltáról s kezeléséről örömmel értesitend bennünket; vallásos viszonyainkat tárgyazó rövid előadásomat érdekkel kisérte, de azon csudálkozott, hogy olly ritkán látogatják meg a külhoni egyetemeket a magyarhoni ev. egyház leendő oszlopai. A m. kormány, — mondám, — nem hátráltatja a kimenetelt, de részint a szegénység-, részint a theologiai tudományok eránti közönyösség, részint a lelkészek s tanárok pályáján lézengő sanyaruság, — főhátrányai a hajdan nagy mérvben különösen gazdag s előkelő családjaink körében mutatkozott evangyélmi buzgóságnak. Ez nálunk másképen van, viszonza a tiszteletre méltó aggastyán, „ha mindnyájan papok akarunk lenni a sz. irás értelmében, ezt kellően felfogni s szerinte buzgoan működni szent kötelesség.“ Bár úgy volna mindenütt, felsóhajték, s — elhagyám a bizalmat gerjesztő férfiút. Dobogó szívvel léptünk nem sokára a nevelés szentélyébe a Franckeféle intézetbe. Eckstein és Kramer igazgató Urak körében nagyon jól éreztük magunkat. A mit én itt 20 évvel ezelőtt láttam s tapasztaltam, azt most mintegy tisztább szemekkel csodáltam s érettebb meggondolással felfogtam, s mégemlékeztem, Cicero (de fin. 3. 20.) szavairól: Impellimur natura, ut prodesse ve- limus quam plurimis imprimisque docendo rationesque prudentiae tradendis; ita non solum ad dis- cendum propensi sumus, verum etiam ad docendum. — Késztetve érzem magamat e dicső intézet alapítójáról s a tanoda mostani szervezetéről némellyeket előhozni. — Francke Ágoston Hermán
