Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1856
II. Utazási vázlatok. Melius homines exemplis docenlur, quae imprimis hoc in se boni habent, quod appro- bant quae praeeipiunt fieri posse. Plin. Panel*. 45. Tiszteletteljes hálám csekély emlékét e sorokban leteendő, késztetve érzem magamat utazási tapasztalásaimat a dunántúli A. h. Ev. kerületnek azon kéréssel felajánlani, miszerint ez azoknak kegyes méltánylása mellett nem annyira a sikert, — mellynek hiányos voltát én leg jobben ösmerem, — mint azon nagylelkűséget, — melly az 1856-dik évi Május hó 28—30 tartatott kerületi gyűlés jegyzőkönyve 56-dik sz. alatti 8-dik pontjában kifejezve találtatik, — szem- ügybe venni s akaratomnak őszinteségét érlelt gyümölcs gyanánt fogadni szíveskednék. Helyesen állítja Seneca: (Epist 6, 5) longum iter per praecepta breve et efficaxper exem- pla és Horatius (Ep. ad. Pisones v. 180. 181) segnius irritant animos demissa per aures, quam quae sunt oculis subiecta fidelibus .. . .; — ha ez általában áll, minél inkább az oktatás — nevelési téren, melly tömkeleges természeténél fogva nem csak terjedelmes miveltséget, de mindenek felett olly tanítási tapintatot igényel, melly a rózsát a tövistől nem csak megkülömböztetni, de annak fejledezését is sikeresen kieszközölni képes legyen. Tárvák előttünk a bölcs nevelők iratai, — de a betűk lelke csak úgy kelhet életre, ha a tapasztalás, — a miveltségnek csiráit óvatosan ápolgatja, szorgosan öntözgeti, s erélyesen oltalmazza. Mind ezeket tanulni kell, — s ha tán a nevelő, ki nehány évig magán körökben működött, vagy a tanár, ki már nyilvánosan fáradozott a nevelés oktatási téren. — a néhány évi tapasztalatokat elegendőknek véli, hogy Pestalozzi ként léphessen fel, — az nagyon csalatkozik; gépiesség eredte sikert előmutathat, de növendékei csak lélektelen önmozgonyok leendenek s Architas féle repülni tudó galambok, mellyeknek szárnyai a valódi miveltség világosságában nem evezhetendnek s gyakran Icarus módjára az el- bizottság tengerében merülnek el. — Minél sajnosabb a mostani nevelésben azon tapasztalás, miszerint a lelki tehetségek fityogtatása felületességet, sőt sok esetekben önelbizottságot szül, miszerint a divat a külszínt bensőség gyanánt veszi s még ollyanokról is ítél, mellyeknek velejét nem képes felfogni: annál szorosb kötelessége mindenkinek, ki az emberiség javát tiszta szívből előmozdítani akaija, hogy ember legyen a gáton s részrehajlatlanul jelentse ki meggyőződését, nem tartván attól, hogy félre értessék s elösmérés helyett gúny mosoly okot arasson. — A sok évi tapasztalás, — ha értelmesség kormányozta lépteit, — sokat tehet, s gyakran észrevehető hogy tanárok, kik egy körben sokáig működtek, sikerdús tapintatot szereztek magoknak, mind a tudomány előadásában, mind növendékeik tehetségeinek megbirálásában; de túl kell lépni a
