Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1854
5 ben a növények és állatnak is tulajdonit lelket. Annak lelke csak tápláló, ezé tápláló és érező. Az emberben e kettőhöz járul az eszes lélek. Szóval az ember az első — de nem idő, hanem fogalom szerint az első — és a legtökéletesebb lét. E tökéletességet Aristoteles először a testi szervezetben mutatja ki. Itt is sok szépet mond ugyan; ebből azonban elég legyen egy jellemző állítás. Aristoteles azt mondja: az embernek keze van, mivel legeszesebb lét. A majomnak igenis négy keze van, de nem mivel a legeszesebb lét. Említettem már, hogy Aristoteles a természetben a czélt keresi s ezt meghatározza viszonyban az eszközhöz is, mely által a czél valósul. Vegyünk egy példát. A hal a vízben él, ezért úgy van alkotva, hogy a vízben fentarthatja magát s igy a hal kopoltyuit a viz természetéből kell felfogni, s megfordítva, mivel egyszer kopoltyukkal van képezve, a vízben él. Tehát az állatnak működése, czélja egy eszközt nyer, mely által fentartja magát, mely fogalmának megfelel. így van ez mindenütt ott, hol czél van. A természeti tárgy nincs a nélkül, mi természetére nézve szükségképeni s ez az czél miatt van. A majomnak négy hosszú keze van, mivel a gyors mászásra van képezve. Az embernek ellenben azért van keze, mivel eszes lét. Az emberi észnek működése szükségképen kívánja e műszert. Embernél a szem, fül; a száj, láb mozgása, mind szellemi működést valósit; sőt az egész testet oly műszerré képezi ki, melyből a szellem sugárzik ki. Olly dicső az emberi test, hogy az ige megtestesittetik benne! A kéznek csudálatos sokoldalúsága által pedig csak nem minden szellemi működést véghezvihetőnk, úgy, hogy a kéz az ember és a külvilág között a legtökéletesebb közvetítő. Az áldó, fohászkodó, esküvő, ég felé emeli kezeit; használhatjuk azt fegyverül. Mennyi szellemi tartalmat nem fejezhetünk ki a kéz által a taglejtésben? Aristoteles tehát nem ok nélkül mondja, hogy a kéz a műszerek műszere. Lehet a majomnak ezer keze, nem fog az képet festeni, szobrot faragni, írni, fát ültetni, gőzgépet csinálni stb. mivel nála azon czél és működés hiányzik, melynek az emberi kéz oly ügyes végrehajtója. Ugyanazon eszközről tehát ugyan azon czélra, működésre nem következtethetünk. Fontossabb az emberi lélek fölötti vizsgálódás. A lélek Aristoteles szerint entelechia — a műszeres testnek eredeti életelve; vagy a lélek a testnek formája és lényege, mozgató — és végoka. Mint a forma az anyaghoz, *) úgy áll a lélek a testhez. A lélek szerinte nem maga a test, de nincs is e nélkül s olly ferdének tartja azon kérdést, hogy a lélek és test egye, mint azt, ha valaki kérdi, hogy a viasz és formája egy e? A test és lélek különbözők fogalmuknál, — elválhatlanok lételüknél fogva. Ez igen szép és mély elv, de látni fogjuk, hogy azt következetesen keresztül vinn nem tudta. Azonban Aristoteles meg nem elégszik a lélek fogalmának abstractiojával, mint azt az u. n.i észbeli lélektan teszi, melly a lélekről legfeljebb annyit mond, hogy halhatatlan, egyszerű, stb. A lélek Aristoteles szerint általában az élőnek elve. Az élet különböző fokozatokon fejlik ki. A legalsóbb fok a növényi élet, s a lélek, mint ennek alapja, a tápláló lélek. Éhez legközelebb áll az állati élet, mellynek minőségi jegye az érzés. E kettőhöz járul emberben a vovg. Esz, vagy gondolkodás legjobban teszi ki e szót. A latin fordító azt intellectus szóval fejezi ki. Noha az elsőről is igen sok szépet és tanulságost mond Aristoteles, elég lesz csak a két utolsóval foglalkoznunk. Az érzés Aristoteles szerint egy lehetőség — mi befogadásnak mondjuk — és tevékenység. Az érzőnek első változása az által idéztetik elő, mi az érzést okozza; de ha az érzés már megvan, akkor az érzést úgy bírjuk, mint ismeretet. A hatás kívülről, mint szenvedő állapot az első; de azután azon működés áll elő, melly ezen tartalmat sajátjává teszi. Ez helyes felfogása az érzésnek. *) A formáról és anyagról a melaphysikában szól s milly szépen!
