Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1854

27 X. Theologiai s néptanítókat képező intézet. Az egyházkerületi nyilványos főgymnasium mellett egy theologiai s néptanítókat képező intézet is létezik, Pálíy József rendes tanár és lelkész igazgatása alatt, s mindkettő ugyan a du- nuntúli ág. hitv. ev. egyházkerület által tartatik fenn. A.) A theologiai intézet áll egy két évi előkészítő tanfolyamból, hol a gymnásiumot rendesen végzett ifjak a bölcsészeti s előkészítő theologiai tantárgyakban oktattatnak. Ezen intézet rendes tanárai Pálfy József és Müllne?- Mátyás, ezeken kívül pedig több rendkívüli és segéd­tanárok is működnek a növendékek kellő előkészítésében. A lefolyt 18ö4/5-dik tanévben a következő tantárgyak adattak elő: Héber nyelvtan, a kezdőknek, — Palaestina földleírása, s héber régiségtan, — bevezetés az ó szövetség könyveibe, — egyháztörténet, — ó és uj szövetség magyarázata az eredeti szöveg szerint, — és kér. hittan,— továbbá lényismeret s a bölcsézet története; ezen kívül tartattak folytonosan homiletikai gyakorla­tok, összekötve homiletikai, katechetikai és lithurgikai útmutatással, — a két rendes tanárokon kívül három rendkívüli és egy segédtanár által. A jövő 1855/6-dik tanévben a következő tantárgyak fognak előadatni: Neveléstan és tan­mód, természetjog, bölcsészeti erkölcstan, — héber nyelvtan, ó és uj szövetség magyarázata az ere­deti szöveg szerint, a magyarhoni reformatio története s magyar egyházjog, — theologiai encyclo­paedia, — négy tanár által. — Ezen kivül tartatni fognak homiletikai gyakorlatok, homiletikai, katechetikai, lithurkai útmutatással, végre a magyar, német, latin és hellen irodalomban is fognak a növendékek gyakoroltatni. B) A néptanítókat képező intézet három tanfolyamra oszlik. a) Az első tanfolyam két évig tart, s a növendékek az algymnásiumi 3 és 4 osztályokban minden tantárgyakat hallanak, kivéve a hellennyelvtant: és ezeken kivül az énekben, zenészei­ben, a szépírásban s fejbeli számolásban gyakoroltatnak. b) A második tanfolyam szinte két évig tart, s a növendékek a gymnásiumi 5 és 6 osztál­yokban mint privát tanulók hallják a reál tanulmányokat, s ezeken kivül a neveléstant, tanmádot, katechetikát és iskola mesteri alkalmazástant. Gyakoroltatnak továbbá az énekben és zenészei­ben s rajzban. c) A harmadik, egy évi gyakorlati tanfolyam még ez ideig nem léptetett életbe. A lefolyt 1854/5 tanévben az első tanfolyambeliek a gymnasiumban hallott tanulmányo­kon kivül gyakoroltattak a kótairásban és olvasásban, zongorázásban, violinban és énekben heten- kint 6 órában, — a fejbeli számolásban és szépírásban hetenkint 2 óráig két tanár által. A második tanfolyambeliek hallották a gymnasiumban előadott realtanulmányokon ki­vül a katechetikát és iskolamesteri alkalmazástant hetenkint két órában; ezeken kivül gyakoroltat­tak a zongorázásban, violinban és énekben hetenkint 6 órában, két tanár által. A jövő 185%-ik tanévben az első tanfolyambeliek a gymnasiumban előadandó tantár­gyakon kivül gyakoroltatni fognak a zongorázásban hetenkint 4, a violinban 2, az énekben 2 fej­beli számolásban 1 és a szépírásban 1 órában, — a második tanfolyambeliek hallani fogják a gymnásiumban előadandó reáltanulmányokon kivül a neveléstant és tanmódot, hetenkint két órá­4 *

Next

/
Thumbnails
Contents