Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1943

27 osztályokban is. Az igaz, hogy egy 12—13 éves fiútol nem lehet annyi öntudatot várni, mint egy 15—16, vagy 17—18 évestől. De viszont az is igaz, hogy — habár nem valljuk a nevelés mindenhatóságát, mert ismerjük az emberi gyarlóságokat — amire nem nevelte rá magát, amit nem szokott meg, amit nem vitt a vérébe a gyermek, azt már nehezen veszi be az ifjú és sajnos, sokszor még nehezebben a felnőtt. De amit elvetettünk a még teljesen érintetlen, az isteni kegyelemtől áztatott gyermeklélekbe, az ott gyökeret ver és ha a kegyelemmel továbbra is közreműködik, akkor erős fává növekszik, amelyet már semmiféle vihar nem tud kitépni sem az ifjú-, sem a férfilélekből. És mivel tudjuk azt, hogy a kegyelmen, az isteni életen van a hangsúly, azért kell, hogy az embert már gyermekkorában rábizzuk egy édesanyai Szívre, minden kegyelem Közvetítőjére, a Kegyelmek Anyjára. És amint az élet nemcsak úgy néha-néha történő cselekedeteknek összege, hanem folytonos valami, éppúgy a lelki életben sem lehet megelégedni egy-két cselekedettel, mert a tengődést még nem lehet életnek nevezni, hanem a lelki élet is egy folytonos valami, egy állandó istenszemlélet, egy állandó Isten felé fordulás, egy állandó törtetés örök, egyetlen célunk felé. De éppen ezt nem tudjuk megtenni a kegyelem nélkül, éppen ide van szükségünk a Kegyelmek Anyjára és éppen ezért tűztük ki mi is a kis kongreganisták első alakuló gyűlésén jelszavunkat : Mindent a Szűz Anyával és semmit Nélküle! És ha a gyermek a gyűléseken ezt konkrét formában többször is hallja, akkor beleilleszti az életébe ezt a Szűz Anyá val való állandó kapcsolatot és akkor milyen nyugodt lesz már 13—14 éves korában, amikor az első nehezebb kísértéseket kell leküzdenie. Érzi, hogy nincs egyedül, érzi, hogy vele van a sátántipró Szűz Anya. És valóban öröm volt látni ennek a lelkes csapatnak a munkáját, amint kéthetenkint szakosztályi (jelöltek, missziósok, szociálisak és hitbuzgalmiak), kéthetenkint pedig közös gyűléseken dolgoztak, tanultak, előadtak, imádkoztak, énekeltek, daloltak és játszottak. De kongreganista életük nemcsak a gyűléseken látszott meg, hanem azokon kívül is. Hála Istennek, ma már nem ritkaság ifjúságunk soraiban a heti, sőt még gyakoribb áldozóknak a száma. Nagyon kedves volt azoknak a kiskongreganistáknak buzgalma, akik pl. a nagyböjt minden napján a szentáldozáshoz járultak. Vagy örömmel hallhattuk, hogy kiskongreganista elárasztotta a légót katolikus újságokkal és folyóiratokkal. Évközben is lelkesedéssel vették ki részüket könyvek, újságok és folyóiratok terjesztésében. Több néger gyermeket megkereszteltettek, a missziókért szentáldozásokat ajánloitak fel és más ajándékokkal is támogatták a missziók szent ügyét. De nemcsak az iskolaévben, hanem a hosszú szünetekben is szívesen jöttek össze, mert érezték, hogy egy közös Családnak a tagjai, amelynek közös az Édesanyja. Hát felesleges a kiskongregáció ? — Csak a jó Isten a megmondhatója, hogy a sok szentáldozás, buzgó minisztrálás és egyéb igazi katoli-