Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1942
VIII. Az intézettel kapcsolatos internátusok. 1. Voss-íéle katolikus árvaházban (Halász-u. 30.) elhelyezett internátus az egyszerűbb anyagi körülmények között élő szülőknek akar mócíot nyújtani arra, hogy gyermekeik tanulmányi előhaladását és gondos neveltetését a szülői háztól távol is biztosítsák. Családi otthont, polgári ellátást, szeretetteljes bánásmódot és tanulmányaikban állandó ellenőrzést biztosít növendékeinek az intézet, amelynek fenntartója a Voss-féle kat. árvaház-alapítvány. Az intézet férőhelyeinek szám 36, az elmúlt isk. évben be volt töltve 36 hely. Az intézeti tartásdíj egy évre 1000 P, amely havi 100 pengős előleges részletekben fizetendő. Ebben az összegben bennfoglaltatik az ellátáson kívül a fűtés, világítás, mosás, fürdőhasználat és a háziorvosi díj is, úgy hogy az intézet semmiféle mellékdíjat nem számit. A megüresedő helyek betöltése a középiskolai beiratások napjain és a nyári szünidő folyamán történik. Tájékoztatással szívesen szolgál az inézet igazgatója. Telefonszám : 405. Mivel az internátus a gimnázium diákasztalából alakult és mint ilyen, a Sopron sz. kir. város által utalványozott 24 köbméter fát az idén is megkapta, ezért a szegénysorsú növendékek közül kettő egészen ingyenes, 4 pedig kedvezményes helyet élvezett. Nem mulaszthatjuk el, hogy Sopron város közönségének kegyes adományaiért a szegény tanulók nevében e helyen is hálás köszönetet mondjunk. 2. A Szent Imre Kollégium gyönyörű barokk palotája a város legszebb és legegészségesebb részén, a Lövérekben emelkedik. A középiskolai internátus teljesen külön van választva a főiskolás résztől; a kis diákok a főiskolásokkal egyáltalán nem érintkeznek. Senkitől és semmitől nem zavarva, élik a maguk romantikus, csupa mosolygós, szép diákéletét. A Kollégium az elhagyott otthon helyett igazi otthont akar nyújtani a fiúknak. A létszám 50 fölé nem emelkedik. Ez teszi lehetővé, hogy ne internátusi tömegnevelést kapjanak a fiúk, mert mindig köztük élő, velük étkező, játszó, sétáló, minden dolgaikba belekapcsolódó pap-prefektus minden fiúval egyénileg, külön foglalkozik ; mosolygós tréfa idején épúgy, mint komoly lelki beszélgetésekben, vagy a gyóntatószékben észrevétlen nemesíti a fejlődő lelket. A nevelés alapja az ott hon szeretete. Az intézet arra törekszik, hogy a legtüzetesebb és legszebb diákélet minden romantikáját, érdekességét és szépségét végigélesse növendékeivel; hangulatokkal, szépséggel, állandó derűvel nevel nek. S mindennek alapja az a tudat, hogy az intézet kápolnájában velük,