Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1942

7 Hruby György, a Te komoly kis cserkész képed van előttem, amint körülvesznek cserkészeid, az őrsöd. Nagyon szerettek, mert Te is szeretted őket. Egy másik kép. Katonák között áll a fiatal hadnagy úr, rajongva néznek rá, ők is szeretik, mert ő is megbecsüli bennük az embert. És e szeretetnek forrását érte a gyilkos golyó és megszűnt a szív tovább muzsikálni a szeretet himnuszát. Drága fiaink, rátok gondolunk, azért, hogy biztatást, erőt, hitet merítsünk a Ti örök példátokból. A megpróbáltatások nehéz napjait éljük ma. Eddig talán csak képekből, történelemből ismertük. Most íme itt van. Mint gyilkos fergeteg száguld át a határokon. Sarkaiból csavarja ki házunk ajtaját, fölkavarja tűzhelyünket és arcunkba csapja hamuját. Mire szétnézünk, már nincs apánk, testvérünk, barátunk. Jaj a földnek, melyet rettentő ereje megérint. Fekete lovai letipornak mindent : harmatos virágot, gyermekálmot, kultúrát, eszméket, fájdalmat, szentséget. Büszke városok, mint nyomorék koldusok nyögnek szekere talpai alatt. A bosszús égen öldöklő csillagok pattannak széjjel és minden szilánkjuk a halál palántáját ülteti oda, ahová ér : eleven emberek piros, meleg vérébe. És vágtat tovább. Istenem, ki tudja hol áll meg és kit hogyan taláí meg ! Ez a háború ! Nagy várakozások napjait éljük. Mintha egész létünk más színtájra tolódott volna. Mintha szívünk más ritmusra dobogna. Ezen az új< színtájon a gyermekek egyszerre nagykorúak lesznek, az öregek visszafiatalodnak, a föld szelíd művelői oroszlánokká válnak. Ez a háború ! És mi talán ebben a világfelfordulásban úgy állunk itt, mint meglepett madárkák a földet tépő viharban? Nem ! Nézzünk egymás szemébe és nézzünk a mi hős fiaink szemébe, hisz mi összetartozunk, egy az élelünk, egy a halálunk. A véres csaták ünnepi harangja testvéreink holt tetemei fölött minket is vigiliára hív eme órákban. Űj világfordulás ünnepi estéjén állunk ! Fratres sobrii estote et vigilate ! Józanok legyetek testvérek és éberséggel álljatok őrt szívetek minden érzése fölött. Máskor se kedves a nyegleség, — figyelmeztetnek a hősi halottak, — de most undorító, máskor se tűrhető a tunyaság, de most felbőszítő. Máskor se virtus a pártos, vad szenvedély, a lelki piszkosság, a gőgös elkülönülés, de most cudarság, most bűn fajunk, nemzetünk vérző és meghalt mieink ellen. Bensőben megtisztul tan, hősies temperamentummal és szent komolysággal eltelten álljuk meg helyünket ott, ahová a szerető Gondviselés állított őrszemül. így beszélnek hozzánk a mi hös> fiaink ! Az élet drágalátos, nagy kincs, mégpedig az ifjúság élete. Tán csak nem gondoljuk, hogy csak a Kárpátok fenyőiért, vagy csak az Alföld búzájáért folyik a piros magyar vér ? Mit ér a fenyő és mit ér a búza és mit ér a világ minden kincse, ha nincs ragyogó, meleg szem, amelyben mindezek visszatükröződnek. És ezek a szemek a magyar ifjúságé. Az apák, testvérek ezért küzdenek, ez a célja és értelme minden küzdelemnek, hősiességnek. Ez ad lendületet, elszántságot arra, hogy a poklok