Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1941
57 Bencze György 2, Galgóczy László 1, Jerkó István 2, Khoór Miklós 1, Molnár József 1, Pálovits Pál 2, Szelényi Ernő 2, Unger Ervin 1. A II. csoportban 8 VII. osztályos tanuló vett részt a társalgáson: Birkmayer Ferenc 1, Czillinger László 1, Farkas Pál 1, Fábján Lajos 2, Fixek Ervin 1, Galgóczy János 1, Garab József 2, Tamásy Károly 2. A III. csoportba 3 VIII. osztályos tanuló került : Grohmann Henrik 1, Kuti József 1, Wallenstein József 1. Az Utasítások elgondolása szerint a rendkívüli tárgyak sohasem lehetnek a rendes tárgyak ismétlő órái. Mégis szoros kapcsolatban kell lenníök az iskola rendes munkájával, mert ennek kiegészítésére és továbbfejlesztésére vannak hivatva, és mert a középiskolai nevelő oktatás általános szempontja alól a rendkívüli tárgyak sem vonhatók ki. Ezért az anyag elrendezésében az iskolai közös munkával végzett tárgykörökből indultunk ki, ezeket mélyítettük el és gyakoroltuk be, gondosan ügyelve a nyelvi készség egyéni fejlesztésére. Az I. csoport anyagát az előző osztályban feldolgozott tárgykörök ismétlésével és kibővítésével kezdtük : iskolai élet, otthon, ház, kert, utca, rét, erdő ; idő beosztása, ünnepek. Majd a modern élet bonyolultabb megnyilvánulásait dolgoztuk fel : a város élete és forgalma, szálloda, étterem ; utazás, vasút, hajó, repülőgép, posta ; játék és sport ; orvos, gyógyszerész, kórház ; színház, mozi, rádió. Az egyes tárgykörök feldolgozásában segítségünkre voltak a Linguaphon nagy faliképei és a Hölzel-féle színes szemléltető táblák (négy évszak, család, házépítés, majorudvar, erdő, begy vidék, világváros). Grammofonlemezek alapján feldolgoztuk Perrault meséi közül : Le Petit Chaperon, Rouge, Cendrillon, Le Chat Botte, Barbe Bleue, La Belle au bois dormant, Le Petit Poucet címűeket, a Marseillaise-t, Ma Normandie és Au Jardin de mon Pere c. népdalt. A II. és III. csoportban tovább bővítettük az előző tárgyköröket alkalmazva a tanulók egyéni életére, megbeszéltünk egy-egy részt a magyar történelemből, a francia történelem fontosabb fejezeteit, beszámoltak a Choix de Lectures-ből közösen olvasott darabokról. Vezető tanár : Tóth Pelbárt. 2. Német társalgás. Falut, várost különféle évszakokban feltüntető fali táblák leírásából kiindulva, bőséges alkalom kínálkozott arra, hogy a német társalgáson résztvevő tanulók a mindennapi élet követelményeinek megfelelően olyan jártasságot sajátítsanak el a német nyelvben, amely nagyban hozzásegíti a tanulót ahhoz, hogy magát másokkal megértesse. A német társalgási órákon a tanulók kezdők és haladók csoportjára oszolva vettek részt. A német társalgási órákon r-sztvett tanulók a következők : II. osztályból : Hacker György 1, a IÎI. osztályból : Csőre Vilmos 2, Dobsa Ervinl, Fűzi Gyula 1, Gílicz Béla 1, Karlovits János 2, Kovács Rezső 2,