Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1941

Tartsd meg Isten szent atyánkat! ,.Ha végiggondolok a rettenetes viharokon, amelyeket a római egy­ház kiállott* bajosan tudom elgondolni, mi módon mehetne tönkre." Maculay híres protestáns történetíró ezen szavai napjainkban mintha újabb igazolást nyernének. Életünk nagy része világrengések között telt el. Láttuk emberi intézmények, eszmék és eszmények pusztulását. Elte­mettünk magukat kizárólagosnak nevező világnézeteket, önmaguk alko­tásaira büszke kultúrákat. Ma tanúi vagyunk egy gigantikus küzdelem­nek, melyben népek tűnnek el, és az emberek szemében gyászkönny mégsem ül. Sejtjük, hogy egy új világ van kialakulóban, de egyelőre csak a régi kimúlása nyomán fakadt szenvedéseket érezzük. A nagy világ rengés, bizonytalanság és vajúdás közepett ma is szilárdan és biztosén áll Szent Péter széke, a pápaság. Tekintélyében megnövekedve hirdeti, hogy minden változó és mulandó itt a földön, ami emberi : örök, időtálló, -csak az, ami isteni. Ki csodálkozhatnék ezek után azon, hogy korunk magát mindenütt bizonytalanságban érző emberének az ajkán Szent Péter szavai csendül­nek fel : Uram, kihez menjünk, az örök élet igéi nálad vannak ! Ugyan­akkor tekintetét az örök Róma, Szent Péter széke felé irányítja, onnan vár sajgó sebeire írt, mardosó kétségeiben biztos irányítást. A természe­tes Róma felé való irányuláson kívül figyelmünket a jelen évben két ju­bileumi esemény : a pápaság alapításának 1900 éves és jelenleg dicső­ségesen uralkodó XII. Pius pápa püspökké szentelésének 25 éves jubi­leuma, különösképpen is Róma felé irányítja. Szent évfordulót ünnepel az Örök Város, a szent atya püspökké szentelésének negyedszázados jubileumát. Belekapcsolódik ebbe az örömünnepbe, ha a komoly idők szellemének megfelelően szerény kül-

Next

/
Thumbnails
Contents