Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1938
24 A természetrajzi kirándulásokkal a környéket igyekeztünk meg r ismerni Az I. o. a városi gyümölcskertet és konyhakertészetet látogatta meg. A II. osztály az erdőbe és szántóföldekre rándult ki. A IV. osztály a gázgyárat, más alkalommal pedig a brennbergi szénbányát tekintette meg. Az V. osztály az erdőben, tómalmi réten gyűjtött növényeket. A VI. osztály a főiskolai erdővédelmi gyűjteményt és állatr gyűjteményt tekintette meg. A VII. osztály az egészségtan keretében a helybeli O. M. T. K. központot, a VIII. osztály pedig a városi közkórházat és vágóhidat nézte meg szakszerű vezetéssel és magyaráziattal. Mindazoknak, akik az engedély-megadásban, vagy a szakszerű magyarázatokkal, szíves kalauzolással segítségünkre voltak, ez úton is hálás köszönetet mondunk. VII. Ünnepélyek. Az iskolaévben az ifjúsági egyesületek a szokásos összejöveteleiket, gyűléseiket műsorszámokkal tették változatossá. L az ifj. egyesületeknél.) Az egyetlen nyilvános ünnepélyt január 14-én és 15-én rendeztük a Városi Színházban. Ennek műsora a következő volt: Sík Sándor: István király. Tragédia három felvonásban. Szereplők: István király —< Koloszár József VIII. o. t., Gizella királyné Pantz Zsuzsanna úrleány, Ilona, Imre királyfi özvegye — Éles Magdolna úrleány, Gyöngy,'Vazul felesége — Barlav Hona úrleány, Vazul herceg Lichner Aurél VIII. o. t., Péter herceg — Burkus Béla VIII. o. t., Aba Sámuel — Kőmíves János VIII. o. t., Buda, udvarispán vitéz ifj. Hámory János VIII. o. t., Sebős, fia — Szabó Gjedeon VIII. o. t., vSzalók — Major Sándor VIII. o. t., Bonvha — Katter Herbert VIII. o. t., Gellért püspök — Kádár Lajos VIII. o. t., Anasztáz érsek — Zambó János VIII. o. t., Csanád ispán — Zambó Pál VII. o. t., Pázmány lovag — Mentes János VI. o. t., Gotthard lovag — Szép Endre VIII. o. t., Bajna, Gyöngy tisztje Hruby György VIII. o. t., Öreg regös — Payrich Sándor VIII. o. t., Kis regösök. Kamenszky Illés V. o. t., Spiegelhalter László V. o. t., Hántó László III. o. t., Kastner Ferenc III. o. t., Első katona — Weisz Rezső VIII. o. t., Második katona — Lőkkös József VIII. o. t., Hadnagy — Rozmann Vilmos VII. o. t. — Történik a székesfehérvári királyi palotában 1Ö38. augusztus 14-étt.