Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1935

74 Szent Domonkos-rendje azt a szándékát, hogy a győri egyházmegye területén föléleszti a török világban teljesen elpusztult rendi életet. F'errarius Zsigmond dömés atya, a bécsi egyetem kiváló tanára erre a célra kivánta értékesíteni minden befolyását. Már 1628-ban a spa­nyol Valdespino János bécsi egyetemi tanár megnyerte Pázmány előzetes hozzájárulását, később a konvertita Batthyány Ádám gróf és Sennyej püspök-kancellár jóindulatát is. Rohonc, Körmed, Né­metüjvár neve merült fel a tárgyalások közben, mint a megtelepülés helye. Ezek mind az ő püspökségéhez tartozó helyek. A fiatal gróf készséges felajánlására a dömések már olasz építőmestereket is hív­tak, de a terv megvalósításának egyelőre el kellett maradnia. Sen­nyey püspök meghalt, a gróf perbe keveredett protestáns édesanyjá­val. A felajánlott alapítvány összege is kevésnek látszott. Uj terv! me­rült fel: Szalónak vára legyen az új kolostor helye. Az akadályok leküzdésére az új g3 rőri püspöknek támogatását iparkodtak most megn3 7erni, azért II. Ferdinánddal Írattak neki bízván ismeretes je­zsuita-barátsága mellett is hódoló királytiszteletében. Az ügy csak­nem elaludt, mikor Ferrarius megbízatása felébresztette. Az új meg­bízott a hatalmas pártfogók egész sorát vonultatja fel és a grófot is új tevéknységre indítja. 1637. tavaszán már meg is állapodnak abban, hogy az új kolostor a gróf alapítványa és a templom átenge­dése segítségével megépül Szalónakon. De új akadátyok miatt, to­vábbá Draskovich lengyelországi kiküldetése és az országg3 rűlés köz­bejötte miatt elhalasztódott. 2 0 A kátyúba rekedt üg3 ret most Drasko­vich vette a kezébe és maga vállalta a magyar dömések újraélesz­tésének feladatát. A Szombathetyhez tartozó Szentmárton község plébánia-házát a templommal és az egész javadalommal együtt át­adta nekik és stílszerűen, 1638. április 4-én, Krisztus feltámadásá­nak ünnepén maga vezette be őket annak birtokába. Az örvendetes esemén3 7ről kiállított okirat megemlíti azokat az indító okokat, me­lyek a dömések rendjének feltámasztását neki ajánlották. Szolgálni akarta vele Isten dicsőségét és a katolikus hit terjesztésének ügyét, hódolni akart azok előtt az érdemek előtt, melyeket a dömések ha­zánk és fajunk iránt szereztek és végül azt akarta, hogy évszázados távollét után abban az egyházmeg3 7ében kezdjék meg újra hasznos működésüket, melynek területén valaha — a püspök tudása szerint — első magyarországi kolostoruk állott. 2 1 A rend lelkipásztori mun­káját iskolam'itással is kibővítette. A soproni jezsuiták 1638. évi 2 0 Az egész ügyről naplószeríi pontossággal beszámol Ferrari Sigismundus O. P.: De rebus Hungáriáé isacri O. P. — Viennae. 1637. 600—611. 1. 2 1 Drasktrvichnak a szombathelyi püspöki levéltárban levő okiratát közli Schoenvisner J. : Antiquitatum et Históriáé Sabariensis ab origine usque ad prae­sens tempus libri novem. Pest, 11791. c. munkájában.

Next

/
Thumbnails
Contents