Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1935

59 Auguszlus 2-án a királyhoz új emlékiratot készített. Ebben panasz­kodik a soproni «igen gonosz eretnekekre», kik ebben a dologban hihetetlen makacssággal ellenkeznek és még arra is készek, hogy városi költségen állítsanak katolikus iskolát. Más szerzeteseket is el­fogadnak, csak a jezsuitákat nem akarják beengedni azok miatt a nagyszámú rágalmak miatt, melyek róluk közszájon forognak. Pedig a soproniak egyébként vendégszeretők. Az ausztriai protestáns me­nekülteket is befogadták, de a páterek ellen a polgármester és tanács nagyon feltüzelték a népet. Azért kéri az uralkodót, hogy a legna­gyobb eréllyel járjon el velük szemben, hiszen Sopron sz. kir. vá­ros és így «proprium peculiuma» a királynak. 4 0 A memorandumot Lamormaininak küldte. Kísérőlevelében hibáztatta Lippay kancel­lárt, hogy a «mandátum» kibocsátásával megkésett és a jezsuiták megnevezésének mellőzésével az ügyet késleltető vitatkozásokra al­kalmat szolgáltatott. Kéri a király befolyásos gyóntatóját, hogy az ügyet teljes mértékben tegye a magáévá, inert a soproniak «minden­képen azon fáradoznak, hogy megakadályozzák az ügyet.» Követ­séget szándékoznak indítani az udvarba, miután — írja a püspök — «még minket is megkísértettek aranyukkal, de távol legyen tőlünk a nagy bűn.» «Valami reménységük van a bécsi püspök úrban, mi­velhogy ő monachus, tehát a jezsuitáknak nem kedvez.» 4 1 A püspök azt szeretné, ha a király a nádorra bízná a nehéz kérdés lebonyolí­tását és ha a soproni követek útján a polgármestert az egész város­sal együtt nemcsak Lippay magyar, hanem Werdenberg osztrák kancellár és a bécsi püspök is jól megkorholná. 4 2 Alighogy e levél elkészült, valóban útra is kelt Zuana Péter tanácsos., ki történetesen testvére volt a bécsi püspök Zuana János Menyhért nevü káplánjának. Társa volt Schüler János közgyám. Mivel a király már Regensburgba távozott Bécsből, ők is ide 1 ártot­ták. Korai szőllővel és jó borokkal akarták elfogadhatóvá tenni kel­lemetlen kérésüket^ de fáradságos és költséges útjuk hiábavaló volt, ajándékuk sem használt semmit. 4 3 A király helyett Lippay kan­cellárral beszéltek csak és kérésük is csak közvetítő segítségével ju­tott el rendeltetési helyére. Az augusztus 12-én Kiesel gróf útján beadott kérelmükre adott királyi választ október 18-ig várták. E sze­rint II. Ferdinánd nem változtatja meg tervét: Sopronba jezsuiták mennek, hogy az új katolikus iskola ifjúságát oktassák. A további tárgyalásokat, illetőleg a rendelet végrehajtását Esterházy nádor fel­adatává teszi. 4 4 A püspök tehát nem csalódott abban a föltevésben, hogy a király a soproni küldöttek kívánságát nem teljesíti, de saj­4 0 Fogalmazványa és tisztázata Dobronoki leveleskönyvében, 50—54. 1. 4 1 A bécsi püspök a nagyműveltségű Wolfraedt Antal volt, ki mint cisz­tercita szerzetes kezdte pályáját, majd később a kremsműnsteri bencés apátság commendatora lett. III. Ferdinánd titkos tanácsának legbefolyásosabb tagjaként emlegették. V. ö. Dobronoki leveleskönyvét, 263—280. 1. 4 2 L. u. o. (49. 1.) Draskovich sajátkezű levelét, melyet 1636 augusztus 2-án írt Lamormaininak. 1 4 3 V. ö. Payr idézett művével, 310. L

Next

/
Thumbnails
Contents