Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1935
57 tetszik.» Ezután igen kéri terve elfogadását és a valósításhoz szükséges rendfőnöki intézkedések megtételét. Míg a római válasz megérkezett, Sopronba utazott, hogy onnét »savanyúvizel inni» menjen Savanyúkutra. 2 9 De Sopronban emlékiratot írt és ezt eljuttatta Lamormaini útján a királyhoz,3o hogy tőle a soproniak az új katolikus iskola gyámolitására hathatós utasítást nyerjenek. Erre bizonyára az az érdekes kérőlevél is nógatta, melyet azok a «sopronyi tanuló gyermekek» intéztek hozzá, akik, katolikus iskola nem lévén Sopronban, most azon panaszkodnak, «hogy kényszerítettünk Luther oskolában járnunk, a hol kézzel-lábbal azon vannak, hogy magok vallására haichanak bennünket, a magok Szentegyházában köl járnunk, énekeiket köl énekölnünk, praedicatiojukat halgatnunk, imádságokat vélek eggiütt mondanunk, és félő, hogy szintén el ne haichanak bennünket... Ha együvé járhatnánk az it való Magyarok és Németek, volnánk legalább Negyvenen. Könyörgünk azért Nagodnak, az egy Istenért, ne haggion e veszedelemben bennünket, ne nevelkedgiünk az Eretnekségben, avagy parasztul föl.» 3 1 Még használta a savanyú vizet, midőn mind a két helyrőlkedvező válasz készült számára. A jezsuita rendfőnök május 31-én kelt sajátkezű levelében a legszívesebben elfogadta a tervet és a tartományfőnököl megbízta, hogy alkalmas embereket küldjön és a részleteket az alapítóval beszélje meg. 3 2 A király is, még május 18-án, 33 szigorú rendeletben intézkedett Draskovich kívánságainak teljesítéséről. A püspök e királyi «mandatum -mai maga sietett Sopronba és junius 7-én személyesen nyújtotta át a városi tanácsnak. 3 4 Ennek tartalma «új. váratlan és kellemetlen» volt a tanács tagjai előtt, érthető tehát, hogy olyan hatással volt rájuk, mintha «villámcsapás sújtotta volna» őket. Elnémulva néztek egymásra és csak miután viszszanyerték lélekjelenlétüket, kezdték fontolgatni és magyarázni a királyi rendelet értelmét. A fölocsudás után az első dolguk az volt, hogy a püspököt akarták megfélemlíteni a nép zavargásának hírével. Mert a rendelet a katolikus iskola «alkalmas tanítóiról»» beszél ugyan és a jezsuitákat nem nevezi meg, mindjárt sejtették, hogy róluk van szó. A néphangulat valóban nem kedvezett a jezsuitáknak, 3 0 L. Draskovich sk. fogalmazványát Dobronoki leveleskönyvében 39. 1. 2 9 L. História Collegii Sopron. 36 í 8 1 A folyamodó 10 gyermek nevét külön íven találjuk. Dátum nincs rajta. Személyesen adták át a Sopronban tartózkodó püspöknek. V. ö. Dobronoki leveleskönyvének 25—29. lapját. Említést tesz róla a História Collegii Sopron is. 3 2 L. Dobronoki leveleskönyvének 31. lapját. 3 3 Eredetijét lásd a S. V. L.-ban, lad.: III. et C., faso. Il num.: 13. Másolata megvan Dobronoki leveleskönyvének 41. 1. Közölte Horváth Kristóf is a soproni gimnázium történetében (10, lap). 8 4 L. Dobronoki leveleskönyvének 43. lapján sajatkezű, de darabokból öszszeállított levelét.