Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1935

183 a lelke, honnan kristálytiszta akkordok áradnak mohó szivekbe, szomjas lelkekbe. Közben mi is diákok lettünk Magasi tanár úrral, és vele olvasunk a Mérei-életkönyvből, hogy szeresd az Istent, ápold a lelked, sorsunk a munka, és boldogulásunk a magunkon aratott diadal! így tanítja a tanár úr, már 50 év óta, és mi «Ötven éves ünnepednek szent refrénjeként azt kívánjuk, hogy Isten tartson még sokáig... s mi dolgos kezed csókkal áldjuk!» A következő számként'az énekkar adta elő Erődi: Szülőföldem c. dalál. Mintha messziről szállna az ének... Nagy útról érkeznek, akiknek dalra fakadt a lelkük. Valamikor régen indultak, és vándorútra mentek... Sokat próbáltak, járták az élet műhelyeit, hogy visszatérve bemutassák a Mesternek a remeket. Tőle tanulták egykor a fogások módját, tanítgatta őket az élet értelemre, kicsi és nagy titkaira, a megcsillanó szépre, a szemérmes jóra s a bátor igazságra. Azután szárnyukra bocsátotta őket, hogy mielőtt ki~ állanak a nag}" próbára, még csiszolódjanak. És most jönnek hazafelé. Üde, frise a hangjuk, bizakodó a szivük, szerenád az énekük: köszönjük Mester, hogy szerettél bennünk, hogy hittel és reménnyel küldtél az útunkra! Köszöntünk Mester, mert jó harcot vívtunk, s íme eljöttünk, hogy tanításod szerint álljuk a próbát! Emberré nőtt tanítványok férfias beszéde ez az ének! Áldjon meg az Isten! A műsor utolsó száma Haydn: Gyermekszimfónia. Játssza a gimnázium zenekara. Ahogy elhangzanak az első ütemek, ünneplő örömünkbe besurran a tavasz! Napsugár, kék ég, mosolygó élet, bizakodó ifjúság, gondtalan boldogság: lehetne-e a tanári életnek múltja, mikor folyton körülötte zsong a jelen és jövő!? Fiatalság közi nincsen öregség: a lélek, a szellem mindig önmagától újhodik, hogy áraszthassa, ajándékozhassa kincseit: hitét, reményét, bölcs tapasztalatait azoknak, akik körülötte várják az élet társulását. Köszönjük, Mester, hogy velünk maradtál! Befejezőül Mérei igazgató úr beszélt. Meghatódott, meleg hangon búcsúzik régi és legfiatalabb tanítványaitól: Igen Tisztelt Uraim! Kedves Volt Tanítványaim! Tempora mutantur! — Visszáidézein emlékezetembe azt az időt, — régen volt, — mikor gyönyörködve szemléltem a gimnázium udvarán játszadozó, tízóraizó gyermeksereget. Vidámak, hangosak voltak, örültek az életnek, önök voltak, kedves volt tanítványaim! Et nos mutamur! — Most itt látom a kicsi gyermekből lett férfiakat, akik közül soknak már gyermekeik játszadoznak, tízóraiznak ugyanazon az udvaron. Apáik helyébe léptek. Most ezeket tanítom, ezeket szeretem, késő korra, lejutott, itt felejtett tanár. Szeretem